Lazio: Klose még nem döntött a jövőjéről, de érdekli az MLS
Miroslav Klose, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio német támadója elmondta, a jövője még mindig nem tisztázott, de az amerikai ligát (MLS) csábítónak tartja.
A 35 éves, 130-szoros német válogatott csatár szerződése a nyáron lejár a fővárosi csapatnál, és előszeretettel boronálták össze amerikai csapatokkal. A játékos elmondása szerint nagyon boldog a Laziónál.„Jelenleg jól, jó formában érzem magam – nyilatkozta Klose. – Jól teljesítettünk az Udinese ellen vasárnap, és még mindig reménykedünk benne, hogy jól zárjuk a bajnokságban. Az olaszországi szerződés határozottan helyes döntés volt számomra, minden olyan jól megy, ahogy azt csak remélni tudtam.”
„Hogy mit hoz a jövőm? Ez még mindig nem eldöntött. Ezt majd a családommal együtt határozom meg. Az Egyesült Államok érdekesen hangzik, de mondom még egyszer, a családommal közösen hozzuk majd meg a döntést, és jelenleg nem kell sietni. Meglátjuk, mi lesz a világbajnokság után” – mondta a német támadó.

Legfrissebb hírek

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos
Minden más foci
2026.01.29. 18:14

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát
Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Serie A: Rómában oktatta a Laziót a Como
Olasz labdarúgás
2026.01.19. 22:45
Ezek is érdekelhetik