Mazzarri: Megvárhatnák a nézők a meccs végét, mielőtt morognak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.27. 11:12
null
Mazzarri szerint a nézőknek meg kellene várniuk a mérkőzés végét, mielőtt elkezdenek morogni (Fotó: Reuters, archív)
Továbbra is kitűnően szerepel az Internazionale az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: a milánóiak a Serie A 5. fordulójának csütörtöki rangadóján 0–1-ről 2–1-re fordítva legyőzték otthon a Fiorentinát, elvéve a firenzeiek veretlenségét. Walter Mazzarri, a hazaiak vezetőedzője a találkozó után elmondta, bár Fredy Guarín helytelenül cselekedett, amikor a huhogó nézők felé mutogatott a lecserélésekor, de a szurkolók is hibáztak, hiszen túl hamar feladták a reményt.

 

„Ahogy látszott is, a góltól megzavarodtunk pár percre, de szerencsére sikerült megnyugodnunk, ami aztán győzelmet ért. A Fiorentina végig nyomott, és akár úgy is tűnhetett, hogy a firenzeiek birtokolják többet a labdát, de a statisztika mást mutat. Az összes gólszerzési lehetőségüket nekünk köszönhetik, jobban mondva, a mi hibáinknak. Van még hova fejlődnünk, de szerencsére a játékosaimnak hihetetlenül gyorsan sikerült megérteniük, mit is szeretnék látni a pályán” – mondta a találkozó után a Sky Sport Italiának Mazzarri.

Az Inter ezzel a győzelemmel megőrizte veretlenségét, így öt forduló után, négy győzelemmel és egy döntetlennel a tabella második helyén áll a hibátlan AS Roma mögött.

„Több kiemelkedő teljesítményt nyújtó futballistánk is van. Ricardo Álvarez például nagyban hasonlít Marek Hamsíkra. Ha egy kicsit több önbizalma lenne, akkor talán még többet érhetne el” – tette hozzá Mazzarri, aki a lecserélése után a huhogó nézők felé mutogató Fredy Guarínról is szót ejtett.

„Fredy hibázott, amiért aztán bocsánatot is kért. Ettől függetlenül néha a nézők is jobban tennék, ha megvárnák a mérkőzés végét, mielőtt elkezdenek morogni. A futball már csak ilyen, Guarínt ez nem befolyásolhatja.”

A találkozó előtti sajtótájékoztatón Vincenzo Montella, a Fiorentina vezetőedzője elmondta, nem akarja már most bajnokként kikiáltani az Intert, pedig a remek játékoskeretük miatt szinte elvárás az első hely megszerzése a milánóiaktól.

„A Fiorentina keretét elnézve, ők is esélyesek lehetnének a Scudetto megnyerésére. Ha ő beszél a játékosaimról, akkor én sem maradok csendben. Persze ezt én bóknak vettem” – zárta a sajtótájékoztatót az Inter vezetőedzője.

A találkozó után megszólalt Montella is, és elmondta, az eredményt leszámítva mindennel elégedett volt.

„Az eredményt leszámítva, teljes mértékben elégedett vagyok a csapatom játékával. Nagyszerűen játszottunk, és úgy tűnt, hogy végig a kezünkben van az irányítás, sajnos ezzel azonban nem tudtunk élni. Nem foghatjuk a sok hiányzóra a vereséget, tovább kell lépnünk” – nyilatkozta a Fiorentina szakvezetője.

Az Inter első gólját szerző Esteban Cambiasso szerint ezzel a győzelemmel mindenki elégedett lehet, és a játékosok maguknak is tudtak bizonyítani.

„Hihetetlenül boldogok vagyunk, hiszen a csapatunk újra tud szépen játszani, és még az eredmények is jönnek. Nagyszerűen reagáltunk a gólra, és visszahoztuk a meccset, így a szurkolóink is boldogan térhettek haza. Tudtuk, hogy a Fiorentina nem fogja tudni az egész mérkőzésen tartani az első félidei tempóját, és igazunk is lett. Jókor váltottunk, és ezzel a győzelemmel magunknak is bizonyítottunk” – mondta az argentin középpályás.

SERIE A EMLÉKEZTETŐ
5. FORDULÓ

Internazionale–Fiorentina 2–1 (Cambiasso 72., Jonathan 83., ill. G. Rossi 60. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Roma 5 5 12–1 +11 15
2. Internazionale 5 4 1 15–2 +13 13
3. Napoli 5 4 1 12–4 +8 13
4. Juventus 5 4 1 10–4 +6 13
5. Fiorentina 5 3 1 1 10–6 +4 10
6. Lazio 5 3 2 9–8 +1 9
7. Livorno 5 2 2 1 7–4 +3 8
8. Torino 5 2 2 1 8–7 +1 8
9. Udinese 5 2 1 2 7–6 +1 7
10. Verona 5 2 1 2 7–8 –1 7
11. Cagliari 5 1 3 1 7–8 –1 6
12. Milan 5 1 2 2 10–10 0 5
13. Parma 5 1 2 2 6–9 –3 5
14. Genoa 5 1 1 3 5–7 –2 4
15. Chievo 5 1 1 3 5–10 –5 4
16. Bologna 5 3 2 7–11 –4 3
17. Atalanta 5 1 4 6–10 –4 3
18. Sampdoria 5 2 3 4–10 –6 2
19. Catania 5 1 4 2–10 –8 1
20. Sassuolo 5 1 4 2–16 –14 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik