Inter: Sneijder megerősítette, nem hosszabbít szerződést

2012.12.03. 18:05
Wesley Sneijder, az Internazionale labdarúgója hétfőn közleményben tudatta: nem írja alá a csökkentett fizetést kínáló szerződést, amelyet olasz klubja tett elé. Arról egyelőre nincs hír, hogy az egyezség meghiúsulása a holland középpályás közeli távozását eredményezi-e.

„Pillanatnyilag semmi okom arra, hogy aláírjak. Hogyan fogadhatnék el ilyen kondíciókkal új szerződést, ha még csak nem is játszom? Jelenleg nem dönthetek másképp, mint hogy nem írok alá az Internek" – olvasható Wesley Sneijder hétfőn kiadott rövid közleményében.

Mint ismert, az Inter azzal a feltétellel kívánja egy évvel meghosszabbítani Sneijder 2015-ben lejáró szerződését, hogy a holland játékos beleegyezik: csökkentik évi hatmillió eurós fizetését. A felek hétfői egyeztetésén – mint arról sajtóhírek alapján már beszámoltunk – a játékos nemet mondott az ajánlatra.

Sören Lerby, a játékos menedzsere hozzátette: ameddig nem látják tisztán, milyen szerepet szánnak Sneidjernek az Internél, óvatlanság lenne új szerződést aláírni, és nem is teszik meg.

Massimo Moratti, az Inter elnöke a játékos közleményének megjelentése előtt még bizakodóan nyilatkozott, mondván: a klub egyértelművé tette jó szándékát, várja a játékos reakcióját, és meg van győződve arról, hogy találnak mindenkinek megfelelő megoldást.

Sneijder azóta nem lépett pályára, hogy a szerződése körül nézeteltérés alakult ki, azonban Moratti állítja: „nem zárták karanténba", a futballista pillanatnyilag nincs bevetésre kész állapotban.

Sneijder szerződése még két és fél évig él, de ilyen körülmények között aligha tölti azt ki.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

A holland drukkerek már vonulnak, Sneijder és Van der Sar a buli kellős közepén...

Foci vb 2026
2026.06.20. 16:30

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53