Roma: Ranieri nem adja fel, még hisz a scudetto elhódításában

2010.04.30. 16:13
Claudio Ranieri, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második helyén álló Roma szakvezetője úgy véli, csapata három hátralévő bajnoki mérkőzése megnyerésével még megelőzheti a listavezető Internazionalét.

„Nagyon okosnak és célratörőnek kell lennünk, és természetesen számítunk a szurkolóinkra. Csak a lelkes drukkereink energiája segítségével lehetünk versenyben a nálunk erősebb Interrel" – mondta Claudio Ranieri a Parma elleni szombati, idegenbeli bajnokit felvezető sajtótájékoztatón.

A római szakvezető biztos abban, hogy a három, „győzelemre ítélt" mérkőzés közül már az első, a Parma elleni is roppant nehéz lesz, mert az ellenfél biztos bentmaradóként felszabadultan futballozik majd. Ranieri ugyanakkor erőt adónak nevezte, hogy a Sampdoria elleni váratlan hazai vereséget követően rengeteg biztató üzenetet kapott.

„Korábban a Panathinaikosz ellen is volt húsz rossz percünk, de talán éppen az a vereség a záloga annak, hogy azóta sok mérkőzést megnyertünk, és az utolsó pillanatig versenyben lehetünk az Interrel" – tette hozzá a két kudarc és utolélete közötti párhuzamban reménykedve.

Három fordulóval a zárás előtt a Roma két ponttal van lemaradva az éllovas Intertől; a Parma után a Cagliari (otthon) és a Chievo (idegenben) lesz az ellenfele.

Legfrissebb hírek

Giovanni Malago lett az FIGC új elnöke

Olasz labdarúgás
2026.06.22. 17:31

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 19:00

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04

Csiszár Henrietta: Különleges és felemelő érzés az Inter csapatkapitányának lenni

Olasz labdarúgás
2026.05.09. 07:27
Ezek is érdekelhetik