Ökölvívás: Uszik tíz kilót fogyott a háború első hetében

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.12. 12:53
null
Uszik tíz kilót fogyott a háború első hetében (Fotó: AFP)
Min beszámoltunk róla, a nehézsúlyú WBA-, WBO-, IBF-, IBO-világbajnok Olekszandr Uszik élt a felkínált lehetőséggel, és elhagyta a háború sújtotta Ukrajnát, hogy felkészülhessen az Anthony Joshua elleni visszavágóra. Az ugyanakkor kérdéses, hogy a mérkőzésre megfelelő állapotba tud-e kerülni az ukrán bunyós, hiszen a háborús megpróbáltatások miatt tíz kilogrammot fogyott, és a mentális állapota sem a legjobb – számolt be róla a profiboksz.hu

 

Elkezdte a felkészülését a nyárra tervezett, Anthony Joshua elleni visszavágójára Olekszandr Uszik.

Mielőtt engedélyt kapott arra, hogy külföldre utazzon, a 35 éves ukrán öklöző több héten keresztül tartózkodott a háború sújtotta hazájában, és közben katonai szolgálatot is vállalt.

A szakértők és a szurkolók folyamatosan azt találgatják, hogy fizikailag és mentálisan milyen formában lehet Uszik, és hogy mennyire viselte meg a háborús helyzet. A bunyós ezzel kapcsolatban még nem nyilatkozott, felesége azonban az ukrán újságíróknak arról beszélt, hogy férjén egyértelműen nyomot hagyott az elmúlt időszak.

"Szását annyira sokkolta, amit látott és tapasztalt, hogy tíz kilót fogyott a háború első hetében. Soha nem voltunk még ilyen helyzetben, a mi generációnk el sem tudta képzelni, hogy ilyen megtörténhet."

Jekatyerina hozzátette, férje gondolatai folyamatosan a háború körül forognak, így érhető módon nehézséget okoz neki, hogy teljes erejével a felkészülésre koncentráljon.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Az IIHF fenntartja az orosz hokiválogatottakkal szembeni szankciókat

Jégkorong
2026.01.21. 22:14

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2025.12.22. 12:15
Ezek is érdekelhetik