Ökölvívás: Uszik elhagyta Ukrajnát, hogy felkészülhessen Joshua ellen

Vágólapra másolva!
2022.03.25. 09:28
null
Uszik elhagyta Ukrajnát, hogy felkészülhessen Joshua ellen (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó külföldi sajtóhírek szerint a nehézsúlyú WBA, WBO, IBF, IBO világbajnok Olekszandr Uszik élt a felkínált lehetőséggel, és elhagyta a háború sújtotta Ukrajnát, hogy felkészülhessen az Anthony Joshua elleni, sokak által várt visszavágóra – számolt be róla a profiboksz.hu

 

Mint ismert, a veretlen Uszik és a korábbi világelső Vaszil Lomacsenko is bevonult az ukrán hadseregbe a háború kirobbanását követően, azonban néhány nappal ezelőtt felmerült annak a lehetősége, hogy felfüggesztik a katonai szolgálatot. Így előbbi megmérkőzhetne a közeljövőben Joshuával, utóbbi pedig az ausztrálok könnyűsúlyú egyesített világbajnokával, George Kambososszal.

Lomacsenko a hírek szerint nem élt a lehetőséggel, továbbra is hazájában marad – ezért többen is bejelentkeztek megüresedett helyére –, a 35 éves Uszik viszont igen, amit promótere, Alekszander Kraszjuk is megerősített, azt azonban cáfolta, hogy a bunyós Lengyelországban kezdi el a felkészülést.

Konkrét helyszínt nem nevezett meg Kraszjuk, de elképzelhető, hogy napokon belül bejelentetik a nyárra tervezett Uszik–Joshua találkozó részleteit.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kiengedték a kórházból Anthony Joshuát

Ökölvívás
2026.01.01. 19:19

Jake Paul üzent Joshua autóbalesete után

Ökölvívás
2025.12.30. 11:43

Autóbalesetet szenvedett Anthony Joshua, két stábtagja elhunyt a karambolban

Ökölvívás
2025.12.29. 14:08

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15
Ezek is érdekelhetik