Női ökölvívó-vb: Nagy Tímea is kikapott, befejezték a magyarok

MTI MTIMTI MTI
2014.11.21. 13:44
Véget ért a magyarok számára a csedzsui női ökölvívó-világbajnokság, miután Nagy Tímea is kikapott a negyeddöntőben.

Az idén Európa-bajnoki bronzérmes Nagy csütörtökön magabiztos teljesítménnyel győzte le kazah riválisát, ám pénteken egy korábbi világbajnok, a kanadai Ariane Fortin-Brochu várt rá az olimpia műsorán is szereplő 75 kilogramm negyeddöntőjében, s túl nagy falatnak bizonyult a számára.

A nemzetközi szövetség közvetítése alapján Nagy az első menetben a csütörtökihez hasonló módon, kontrákra építve próbált bokszolni. A taktika azonban nem működött, a szakasz második felében ugyanis a nála jóval alacsonyabb kanadai rendre jól kezdeményezett, tisztán talált.

A folytatásban Nagy aktívabban öklözött, ám a rutinos Fortin-Brochu továbbra is többször talált mint ő, s egyértelműen uralta az összecsapást. A meccs második felében aztán már eredményesebbek voltak Nagy Tímea akciói, kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, sőt a negyedik szakaszban valamivel a magyar tűnt jobbnak, ám végül egyhangú pontozással veszített.

A magyar csapat számára így véget ért a vb, miután korábban a másik negyeddöntős, Szatmári Petra is kikapott, a többi nyolc bokszoló pedig már első mérkőzésén vereséget szenvedett.

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Sportpetíció: Most érzem igazán úgy, hogy amit én kaptam, azt most vissza tudom adni a sportnak – Nagy Tímea

Egyéb egyéni
2026.02.22. 11:58

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14
Ezek is érdekelhetik