Ökölvívás: Vitalij Klicsko már csak egy mérkőzést vállal

Vágólapra másolva!
2013.09.09. 08:37
Tom Loeffler, a Klicsko fivérek tulajdonában levő K2 Promotions üzleti igazgatója nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy az idősebb ukrán fivér még egy alkalommal lép szorítóba, és ezután lezárja sikerekben gazdag pályafutását.

A 42 éves WBC-világbajnok Vitalij jelenleg sérült, és minden jel arra utal, hogy 2013-ban már nem tud bokszolni, következő és egyben utolsó találkozójára tehát jövőre kerülhet sor. Hogy az ellenfél ki lesz, egyelőre nem tudni, az biztos ugyanakkor, hogy Klicskónak kötelező kihívója van a kanadai Bermane Stiverne személyében, aki nyilván nem fog lemondani a lehetőségről. Az idősebb ukrán fivér szerint azonban akár egy David Haye elleni meccs is elképzelhető.

„Szerintem fogok én még bokszolni – mondta Vitalij Klicsko. – Az öcsém nagyon jó kis meccset csinált David Haye-jel, kedvező eredménnyel. Szóval meglátjuk, miért is ne?! De jelenleg nem akarok konkrét tervekről nyilatkozni. Van egy hivatalos kihívóm, tehát minden a WBC döntésén múlik. De ezek egyelőre csak ötletelések, több konkrétummal nem nagyon tudok szolgálni.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53
Ezek is érdekelhetik