NFL: a Packers hosszabbított Super Bowl-győztes edzőjével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.04. 19:03
null
Nick Foles akár az alapszakasz teljes hátralévő részéről lemaradhat (Fotó: Action Images)
Az NFL kilencedik játékhete sem múlt el sérülések nélkül. Az Eagles és a Giants is elvesztette egy-egy kulcsemberét, a Detroit viszont nagy lendületet kaphat, miután Calvin Johnson és Reggie Bush is visszatérhet a tizedik fordulóban.

 

Nick Foles, a Philadelphia Eagles irányítója kulcscsontját törte a Texans ellen. Felépülése várhatóan 6-8 hetet vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy a fiatal irányító minden bizonnyal már csak a rájátszásban térhet vissza, amennyiben az Eagles bejut. Folest Mark Sanchez helyettesíti a folytatásban. A védelem is megtizedelődött, miután a középső linebacker DeMeco Ryans Achilles-ín-szakadást szenvedett, csapata azóta már sérültlistára is helyezte a játékost.

Arian Foster, a Houston futója ágyékát fájlalva hagyta félbe az Eagles elleni összecsapást. Állapotáról ellentmondásos hírek érkeztek, ám a Texans közleménye szerint Foster néhány nap pihenő után ismét játékra alkalmas állapotban lesz. Brian Cushing, aki szintén a Texans alkalmazottja, az előzetes hírekkel ellentétben nem játszott vasárnap, állítólag a még tavaly megsérült térdével van gond, amely súlyosabb, mint az korábban gondolták.

A Jaguars szélső védőjét, Will Blackmont rakta sérültlistára, a Dolphins kezdő futója, Lamar Miller vállsérülés miatt hagyhat ki egy-két hetet. Tyrone Crawford, a Dallas idén remekül játszó védőfalembere térdszalag-húzódás miatt dőlt ki, neki 2-4 hetes kihagyást jósolnak az orvosok. A Broncos linebackere, Nate Irving szintén térdszalag-húzódást szenvedett csapata Patriots elleni összecsapásán, rá is többhetes pihenő vár. DeAngelo Hall, a Redskins szélső hátvédje otthonában szenvedett Achilles-ín-szakadást.

Hall poszttársa, a Giantset erősítő Prince Amukamara bicepszszakadást szenvedett a Colts elleni hétfő esti rangadón, Weston Richburg, a csapat újonc támadófalembere pedig bokasérülése miatt hagyta félbe az összecsapást. Amukamara minden bizonnyal sérültlistára kerül, de Richburg sérülése is súlyosnak tűnt.

Aaron Rodgers,aPackers irányítója a pihenőhéten már edzett, így minden bizonnyal játszhat a tizedik héten. Szintén a Green Bayhez kapcsolódó hír, hogy a gárda két évvel meghosszabbította a vezetőedző Mike McCarthy szerződését. McCarthy kilenc éve van a Packers élén, csapatát ezalatt hatszor juttatta rájátszásba, 2011-ben ráadásul Super Bowl-győzelmet ünnepelhetett.

NFL 2014, ALAPSZAKASZ
9. FORDULÓ
2014.10.31 1.25 Carolina Panthers–New Orleans Saints 10–28
2014.11.02 19.00 Cincinnati Bengals–Jacksonville Jaguars 33–23
2014.11.02 19.00 Cleveland Browns–Tampa Bay Buccaneers 22–17
2014.11.02 19.00 Dallas Cowboys–Arizona Cardinals 17–28
2014.11.02 19.00 Kansas City Chiefs–New York Jets 24–10
2014.11.02 19.00 Miami Dolphins–San Diego Chargers 37–0
2014.11.02 19.00 Minnesota Vikings–Washington Redskins 29–26
2014.11.02 19.00 Houston Texans–Philadelphia Eagles 21–31
2014.11.02 22.05 San Francisco 49ers–St. Louis Rams 10–13
2014.11.02 22.25 New England Patriots–Denver Broncos 43–21
2014.11.02 22.25 Seattle Seahawks–Oakland Raiders 30–24
2014.11.03 2.30 Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens 43–23
2014.11.04 2.30 New York Giants–Indianapolis Colts 24–40
Szabadnapos. Atlanta Falcons, Buffalo Bills, Chicago Bears, Detroit Lions, Green Bay Packers, Tennessee Titans

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik