NFL: megállíthatatlan volt a Colts, 40-24-re nyert New Yorkban

Vágólapra másolva!
2014.11.04. 07:25
null
Corey Washington elkapása csak a szépítésre volt elég (Fotó: Reuters)
Az NFL kilencedik játékhetének hétfő esti rangadóján A New York Giants az Indianapolis Coltst fogadta. A vendégek már harminc ponttal is vezettek, a végén azért szépített a Giants, ám Tom Coughlin vezetőedző csapata 40–24-re így is alulmaradt.

 


Az összecsapást a Giants kezdte, az Eli Manning vezette támadósor azonban nem tudott pontokat szerezni az első sorozatból. A Colts első támadásából viszont rögtön pontok születtek, a veterán Adam Vinatieri mezőnygóljával 3–0-ra vezetett a vendég együttes.

Az első negyed a védelmekről szólt, amelyek rendre leutasították a pályáról a támadókat, így 15 perc után három ponttal vezetett a Colts. A második negyedórában beindult az Andrew Luck vezette Indy. Luck egyetemi társát, a tight end Coby Fleenert találta meg egymás után kétszer is, második elkapásból ráadásul TD született. (10–0)

A második játékrész közepén megtört a jég a vendégeknél is, Josh Brown 38 yardos mezőnygóljával megszerezte első pontjait a Giants. (10–3)

Az Indianapolis a nagyszünet előtt hat pontot még feltett a táblára, így végül 16–3-as előnnyel vonulhatott pihenőre. A második félidőt a Colts kezdte, nem is akárhogyan: egy hosszú támadássorozat végén Luck T. Y. Hiltonnak adott 31 yardos TD-passzt. (23–6)

Eli Manningék rögtön az ellentámadásban válaszoltak, Andre Williams egyyardos futott touchdownjával 23–10-re módosult az állás.

Luck ezután nyolcvanyardos offenzívát vezetett, melynek végén veterán elkapójának, Reggie Wayne-nek passzolt hatpontost érően. (30–10)

A Giants tovább folytatta vesszőfutását, Eli Manning elvesztett labdája után a tight end Dwayne Allen büntetett. (37–10)

Az utolsó percekben Larry Donnell ötyardos touchdownjával, majd Corey Washington hatpontosával még szépített a New York-i alakulat, ám ez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. Az összecsapást végül simán, 40–24-re a Colts nyerte.

Andrew Luck, az Indianapolis irányítója ezúttal is átlépte a háromszáz passzolt yardot, ebben a szezonban sorozatban már hetedik alkalommal. 354 passzolt yardja mellett négy TD-átadása is volt, míg a másik oldalon Manning 360 yardot passzolt, és mellé két hatpontost osztott ki.

Sikerével a Colts mérlege 6–3-ra javult, a Giants 3–5-tel áll.

STATISZTIKÁK
A 9. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Peyton Manning (Denver)
–New England
438
A legtöbb futott yard: Jeremy Hill (Cincinnati)
–Jacksonville 154
A legtöbb elkapott yard: Jeremy Maclin (Philadelphia) –Houston
158
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 3085 Andrew Luck (Indianapolis)
A legtöbb futott yard: 1133 DeMarco Murray (Dallas)
A legtöbb elkapott yard: 996
Antonio Brown (Pittsburgh)
A legtöbb szerelés: 97 Luke Kuechly (Carolina)
A legtöbb sack: 12 Justin Houston (Kansas City)
A legtöbb interception: 6
Tashaun Gipson (Cleveland)
NFL, ALAPSZAKASZ
9. FORDULÓ
2014. 10. 31.1.25Carolina Panthers–New Orleans Saints10–28
2014. 11. 02.19.00Cincinnati Bengals–Jacksonville Jaguars33–23
2014. 11. 02.19.00Cleveland Browns–Tampa Bay Buccaneers22–17
2014. 11. 02.19.00Dallas Cowboys–Arizona Cardinals17–28
2014. 11. 02.19.00Kansas City Chiefs–New York Jets24–10
2014. 11. 02.19.00Miami Dolphins–San Diego Chargers37–0
2014. 11. 02.19.00Minnesota Vikings–Washington Redskins29–26
2014. 11. 02.19.00Houston Texans–Philadelphia Eagles21–31
2014. 11. 02.22.05San Francisco 49ers–St. Louis Rams10–13
2014. 11. 02.22.25New England Patriots–Denver Broncos43–21
2014. 11. 02.22.25Seattle Seahawks–Oakland Raiders30–24
2014. 11. 03.2.30Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens43–23
2014. 11. 04.2.30New York Giants–Indianapolis Colts24–40
Szabadnapos. Atlanta Falcons, Buffalo Bills, Chicago Bears, Detroit Lions, Green Bay Packers, Tennessee Titans

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik