NFL: ismét elgurult Beckham gyógyszere? A liga vizsgálódik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.09. 14:02
Úgy tűnik, nem viseli túl jól a vereséget Odell Beckham Jr., az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New York Giants klasszis elkapója.

A Giants vasárnap este 38–13-ra kikapott a Green Bay Packerstől a rájátszás első fordulójában. Ahogy az Óriásokat, úgy Beckhamet is „kivégezték” – a klasszis támadó négy elkapásból mindössze 28 yardot termelt, a Packers védelme kiválóan hatástalanította.A Giants vasárnap este 38–13-ra kikapott a Green Bay Packerstől a rájátszás első fordulójában. Ahogy az Óriásokat, úgy Beckhamet is „kivégezték” – a klasszis támadó négy elkapásból mindössze 28 yardot termelt, a Packers védelme kiválóan hatástalanította.

Az összecsapás után napvilágot látott egy fotó, mely tanúsága szerint Beckham nem is viselte túl jól a pofont, a 24 esztendős játékos dühében lyukat ütött a falon. Sal Paolantonio, az ESPN riportere arról számolt be, hogy hallotta, amint valaki nagy erővel a falat csapkodja, ezt követően pedig néhány ott dolgozó azt mondta, Odell Beckham Jr. randalírozott, sőt, az elkapó a fejét állítólag az öltözőajtóba csapkodta.

Ismét elgurult Odell Beckham Jr. gyógyszere? (Fotó: nydailynews.com)
Ismét elgurult Odell Beckham Jr. gyógyszere? (Fotó: nydailynews.com)

Noha egyelőre nem tisztázott, valóban elgurult-e a nagyszájú játékos gyógyszere, a liga vizsgálatot indított az incidens miatt. Nem ez lenne Beckham első balhéja – a receiver az utóbbi időben előszeretettel üvöltözik a bírókkal, ha számára nem tetsző ítéletet hoznak, összeveszett már a rúgóhálóval is, Josh Norman (Washington Redskins) elleni „párharcai” pedig már-már kezdenek legendássá válni.


Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
2026.09.25. 07:47

Hazai környezetben iskolázta le a Giantset a Los Angeles Rams – videó

Amerikai sportok
2026.09.22. 07:50

NFL: óriásit fordított a Minnesota a Green Bay ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:35

NFL: a Rams all-int mondott, favoritként várja az új idényt

Amerikai sportok
2026.09.08. 14:42

Los Angeles 2028: Patrick Mahomes is jelentkezett az olimpiára – több mint 200 NFL-játékost érdekelne a részvétel flag footballban

Amerikai sportok
2026.08.24. 13:21

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

25 pontos utolsó negyeddel, hatalmas fordítással verte meg a Packerst a Bears – videó

Amerikai sportok
2026.01.11. 05:53

80 pontos meccsen verte a 49ers a Bearst, ezzel továbbra is harcban az első kiemelésért – videó

Amerikai sportok
2025.12.29. 08:33