NFL: „hős” lett a Pats–Steelers előtt tűzriadót okozó férfiból

Vágólapra másolva!
2017.01.27. 15:55
Az egyik bostoni étterem tulajdonosának olyannyira tetszett, hogy a New England Patriots Pittsburgh Steelers elleni NFL-főcsoportdöntője előtti éjszakán egy férfi bekapcsolta a tűzjelzőt a vendégek szállodájában – ezzel megzavarva a pittsburghi játékosokat –, hogy egészen érdekes akcióval állt elő.

MINDEN AZ 51. SUPER BOWL ELŐTT EGY HELYEN!

Mint ismert, a Steelers összes tagjának fel kellett kelnie és el kellett hagynia a szobáját és az épületet az összecsapás előtti éjszakán. A játékosok és a szurkolók bő félóra után mehettek vissza szobáikba, miután a tűzoltók jelezték, hamis volt a riadó.

A rendőrség gyorsan elkapta a Dennis Harrison névre hallgató férfit, aki mentségére csak annyit hozott fel, ő egy Pats-szurkoló, aki épp nagyon részeg, s butaságot csinált.

Bostonban volt, akinek nagyon tetszett Harrison tette – egy étterem-tulajdonos elképesztő akciót indított: akit úgy hívnak, mint a tűzriadót okozó férfit, az ingyen csirkeszárnyat kap!

David Rodriguez, az étkezde menedzsere a Boston Globe-nak telefonban elmondta, az akció természetesen minden Dennis Harrisonnak szól, ám ők igazából abban reménykedtek, megtalálják azt, aki a tűzriadót okozta.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az 51. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Megtalálták, Harrison azóta már igénybe is vette az étterem „szolgáltatásait”, egy jó étkezés erejéig kihasználta, hogy van, ahol „hősként” tisztelik egyébként nem túl tisztességes tette után.

Az összecsapást meglehetősen simán, 36–17-re megnyerte a New England, és bejutott a Super Bowlba, melyben az Atlanta Falcons lesz az ellenfele.



NFL 2016, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2017. 1. 7–8.)
AFC
Pittsburgh Steelers (3.)–Miami Dolphins (6.) 30–12
Houston Texans (4.)–Oakland Raiders (5.) 27–14
NFC
Seattle Seahawks (3.)–Detroit Lions (6.) 26–6
Green Bay Packers (4.)–New York Giants (5.) 38–13
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2017. 1. 14–16.)
AFC
New England Patriots (1.)–Houston Texans (4.)
34–16
Kansas City Chiefs (2.)–Pittsburgh Steelers (3.)
16–18
NFC
Dallas Cowboys (1.)–Green Bay Packers (4.) 31–34
Atlanta Falcons (2.)–Seattle Seahawks (3.) 36–20
KONFERENCIADÖNTŐK (2017. 1. 22–23.)
AFC
New England Patriots (1.)–Pittsburgh Steelers (3.) 36–17
NFC
Atlanta Falcons (2.)–Green Bay Packers (4.) 44–21
SUPER BOWL 51 (2017. 2. 6.)
Atlanta Falcons (2.)–New England Patriots (1.) 0.30*
*NRG Stadium (Houston, Texas)
A Sport Tv minden mérkőzést élőben közvetít!

Legfrissebb hírek

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
2026.01.13. 20:55

23 pontos negyedik negyeddel a Houston elintézte a Steelerst – videó

Amerikai sportok
2026.01.13. 09:33

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

Elképesztő negyedik negyedes végjáték után a Steelers a Ravenst megverve bejutott a rájátszásba – videó

Amerikai sportok
2026.01.05. 05:58

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
2025.12.28. 22:56

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2025.12.22. 06:11
Ezek is érdekelhetik