Vamos Albiceleste!

2380059 23800592380059 2380059
Vágólapra másolva!
2014.01.26. 02:01
Nagyban zajlik a Mercato, mi pedig iszonyatosan aktívak vagyunk, ugyanis erősítésekre lenne szükségünk... Ja, nem. Mindegy, elviseljük ezt is...

Nagyban zajlik a Mercato, mi pedig iszonyatosan aktívak vagyunk, ugyanis erősítésekre lenne szükségünk... Ja, nem. Mindegy, elviseljük ezt is, mi jöhet még? Mondjuk egy finom zacsesz a Catania ellen? Na, azt azért ne.Nagyban zajlik a Mercato, mi pedig iszonyatosan aktívak vagyunk, ugyanis erősítésekre lenne szükségünk... Ja, nem. Mindegy, elviseljük ezt is, mi jöhet még? Mondjuk egy finom zacsesz a Catania ellen? Na, azt azért ne.



A hét eleji bohózat során komoly meglepetést okoztak megbecsült vezetőink, pedig az utóbbi évek balfaszkodásai után azt hittük, már nem tudnak nekünk újat mutatni. Hát sikerült! A végső ítéletet nem tudjuk még megmondani (azt majd a januári Mercato lezártakor, amikor potom összegért elherdáljuk a kolumbínót), azonban nekem személy szerint szívmelengető volt látni a sok pattogó, csalódott, habzó szájú juvést. A főmuftik megítélésének nyilván nem tett jót ez, de egyrészt ez a szempont már tökmindegy Brancáék részéről, másrészt ha igazat suttognak, akkor utóbbi napjai meg vannak számlálva az Internél, és benne van a pakliban, hogy néhány "bűntársa" követi. Ámen, legyen valóban új projekt. De most TÉNYLEG!

Ja, a középső úriember közben távozott tőlünk...

Viszont lesz nekünk valami labdarúgó eseményünk is ma 15 órától, ezúttal a Cataniát fogadjuk a győzelem halvány reményében. Az aktuális ellen fiókcsapatunkkal karöltve tökutolsó helyen szerénykedik a tabellán, és eleddig még az edzőváltások(De Caniot Rolando Maran váltotta vissza) sem voltak rájuk jótékony hatással. Talán bízhatunk benne, hogy végre valahára nem leszünk adakozó kedvünkben, és az őszi meccshez hasonló magabiztossággal pofozzuk fel az argentinhalmozó szicíliaiakat.

Ha igazak a hírek (márpedig miért ne lennének?), Mazzarri fejében összeállt az álomkezdő, ami így fest: Kuzmanovics - Kuzmanovics, Kuzmanovics, Kuzmanovics - Kuzmanovics, Kuzmanovics, Kuzmanovics, Kuzmanovics - Kuzmanovics, Kuzmanovics, Kuzmanovics. Alkalomadtán még beállítaná azért a Szerb mamlaszt is. A B-csapat pedig kifuthatna mondjuk Handanovic - Juan Jesus, Rolando, Campagnaro - Nagatomo, Kovacic, Taider, Jonathan - Álvarez, Milito, Palacio összetételben.

Egyébként mesterünk kerethirdetéskor elmondta, hogy a Juve-játékos Guarínnal leültek és megbeszélték, hogy most kimarad onnan (minő meglepetés), több szót viszont nem igazán volt hajlandó pazarolni rá. Szó esett még a formációk közötti váltásról(Palacio és Milito együttes csapatba kerülése okán), Botta biztató formájáról és egyre jobb állapotáról, valamint Thohir érkezéséről is. Ja, a Nord kiáll Mazzarri mellett, tegyük mi is ezt! Legalább 16:45-ig.

A SportKlub nem közvetíti a meccset, így valami jó minőségű ukrán streamen nézhetjük az argentinok öldöklő csatáját, valamint ahogy szívélyesen üdvözli egymást Maxi López és a sérülés után cserepadra visszatérő Icardi.

Legfrissebb hírek

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

25 év után szerepel újra a másodosztályban a jelentősen átalakuló Vidi – NB II-es felvezetés, 15. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 19:55

Erős Gábortól nem csodát várnak, de a Vasasnál a kötelező feladatot is nehéz lesz teljesíteni – NB II-es felvezetés, 14. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 17:36

Távozó gólvágója nélkül nehéz szezon várhat a Kozármislenyre – NB II-es felvezetés, 13. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 20:07

Nehezebb idény vár a Szentlőrincre az előzőnél – NB II-es felvezetés, 12. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.22. 19:54

A remek tavasz után, házi gólkirálya megtartásával nagy célokért küzdhet a Mezőkövesd – NB II-es felvezetés, 11. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 18:05

Sötét lóból tényleges kihívó? Ismét megpróbálkozhat a feljutás kiharcolásával a Szeged – NB II-es felvezetés, 10. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 16:04

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31
Ezek is érdekelhetik