„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Mai képzeteinkből kiindulva szinte felfoghatatlan, mennyire más volt a futballvilág száz évvel ezelőtt, a sajátos viszonyokat tökéletesen példázza Filmhíradók nyomában című sorozatunk aktuális témája, az 1926. májusi FTC-MTK vegyes–Arsenal mérkőzés is. A klubok identitásvesztésével párhuzamosan manapság az FTC–MTK örökrangadó kiüresedését érzékelhetjük, az 1920-as évek ehhez képest a vetélkedés talán legkiélezetettebb, legsűrűbb, legtartalmasabb időszakát jelentette. Mégsem mondhatjuk, hogy az ősi ellenfelek nem árultak egy gyékényen, ha az érdekek úgy kívánták: a Nemzeti Sport 1926. május 12-i számának címoldalán érdekes reklám látott napvilágot, nyilvánvalóan a két klub jóváhagyásával. „Sportemberek csemegéje a Stühmer-féle FTC-MTK futballcsokoládé” – közölte a szalaghirdetés, beékelve egy másfél oldalas cikkbe, amelyben Haltenberger Tibor, a sportlap londoni tudósítója mutatta be az olvasóknak az angol hadsereg woolwichi ágyúgyárában alakított klubot, a félelmetes Arsenalt.

A közép-európai körútra készülő londoni csapat az 1925–1926-os idényben a Huddersfield Town mögött második helyen végzett az angol első osztályban, a futballtörténelem nagy taktikai újítója, Herbert Chapman menedzser vezetésével a következő években sikerkorszakát élte. (Az edzőlegenda 1931-ben és 1933-ban bajnoki címhez, 1930-ban FA-kupához, 1930-ban, 1931-ben és 1933-ban Charity Shieldhez segítette az együttest.)

A videó forrása: Filmhíradók Online

Mielőtt rátérnénk az említett budapesti kirakatmérkőzés hátterének bemutatására, érdemes néhány szót szólni – az említett Haltenberger Tibor révén – a korabeli újságírói lét ma már értelmezhetetlen tempójáról, időgazdálkodásáról. Az angol fővárosban élő, egyébként az autósportok iránt is aktívan érdeklődő üzletember valószínűleg inkább kedvtelésből, mintsem anyagi szorultságból küldött jelentéseket a sportlapnak, körülményeit mindenesetre jellemzi a kitűnő sportoló-riporter-grafikus, Szepes Béla 1926. júliusi beszámolója saját utazásáról: „Jómagam régi barátunk, a Nemzeti Sport angliai tudósítója, Haltenberger Tibor meghívására még pár napig Londonban maradtam, s egy angol újságíró kollégánk, Mr. Harry Jennings vendégei voltunk a Regent Palace-ban. Innen azután én is Franciaországba utaztam, mégpedig először végigfutottam a tengeri fürdőkön, kissé megpihentem Dieppében, s azután befutottam Párizsba, ahol hazánk fia, Kunz III Péter klubtársam várt.”

Az angol futballklubok látogatása a sportág 19. század végi meghonosodása óta különleges ünneppel szolgált Kelet-Európában, és a csatornán túlról érkező csapatok rendszerint meg is kérték fellépésük árát. Az Arsenal turnéjának részleteit Hugo Meisl, a bécsi labdarúgás tekintélyes vezetője tárgyalta le az angolokkal Londonban, az Új Nemzedék napilapban közölt adatok szerint a brit együttes 2200 fontért végül öt mérkőzést vállalt. Két bécsi és két prágai találkozó mellett ebből egy jutott Budapestnek, a magyar vendéglátókra eső 153 millió koronás díjat az MTK és az FTC megosztva fizette ki. A ritka alkalomra ugyanis szövetségre lépett a két nagy vetélytárs, és úgy döntött, közös tizenegyet küld a pályára, hat MTK- és öt FTC-játékossal. Már napokkal a mérkőzés előtt közölte a pesti sajtó az összeállítást, lebegtetve a sérült Orth György visszaérésének – végül egyébként meghiúsuló – lehetőségét is: Remete – Hungler, Senkey – Fuhrmann, Müller, Rebró – Braun, Molnár, Pataki, Opata, Kohut. Kiemelt társasági eseménynek ígérkezett a Hungária körútra meghirdetett nemzetközi összecsapás, jelentőségét mutatta, hogy a diplomáciai képviselőkön és a kormány tagjain kívül meghívták Horthy Miklóst is. A kormányzó nem tűnt fel a lelátón, a több mint harmincezer résztvevő ugyanakkor mámoros izgalomban várta az angol vendégek bemutatkozását. A vörös dresszben pályára lépő londoni játékosokat a magyarok valamelyest ismerhették már a beharangozó cikkekből, többek között éppen Haltenberger Tibor részletes és személyes vonásokra kitérő elemzéséből. Íme, néhány szemléletes részlet…

„Parker az igazi full-back a régi angol hagyományok szerint. 181 cm magas és 83 kg súlyú. 28 éves és csak egy év óta játszik az Arsenalban. Széles vállú, gyors és rettenthetetlen hátvéd. Labdatechnikája kiváló. Délanglia legpopulárisabb alakja és egyik érdekessége, hogy sem nem dohányzik, sem alkohollal nem él.”

„Ugyancsak 30 éves Butler, a centerhalf – aki nagyszerű atlétaalak és a háború utáni idők egyik legjobb középfedezete. Még 1914-ben került a Fulhamtól az Arsenalhoz, a háború azonban erősen megakasztotta fejlődésében. Hatalmas alakja nagy előnyére van fejjátékában, hosszú lábai pedig meglepő gyorsaságot kölcsönöznek neki. Apja Ceylon szigetén egy teafarmon működött, és ő ott született az Egyenlítő közelében. Négyéves korában költözött vissza apja Angliába, és ő már fiatal korában hódolt a futballnak.”

„Blyth, az angol Nádler Pubi, szintén a halfsor tagja. Mókáiról és driblingjeiről híres, tudásban persze klasszissal a budapesti Pubi felett áll. Mosolygós, friss arcáról nem venné észre az ember, hogy már 33 éves. Billy (Blyth becéző neve) éppen úgy, mint Baker, minden poszton egyformán jó és bátor játéka és kitartása átsegíti a legnehezebb feladatokon is. Mint golfjátékosnak is jó híre van nemcsak Angliában, hanem Skóciában is.”

A legfényesebb csillag azonban kétségtelenül a középcsatár, Charlie Buchan volt, aki a Sunderland színei­ben már 1913-ban előtt megmutatta magát a Ferencváros 9:0-s legyőzését ámulva csodáló budapesti közönségnek. Itt jegyezzük meg, hogy a támadó visszavonulása után szakírónak állt, az 1950-es években igen kelendő volt a Charlie Buchan Monthly néven forgalmazott folyóirata. Haltenberger így mutatta be: „Mint jobbösszekötő a »nagy« Buchan fog fungálni a csapatban. Ő egyben a csapat szeniorja nemcsak tudásban, de korban is, lévén 35 éves. Buchan a leghíresebb és a legjobban megcsodált játékosa a mai generációnak. Amint az Athletic News írta: »Az óriás, aki úgy ért a labdával való bánáshoz, mint senki más, aki nagyobb képességű, mint akármelyik más angol csatár.« Labdavezetése, szellemes játéka és csodás erejű lövése olyan dolgok, amikről Angliában csodákat mesélnek. Az összes profi csatárok ideálja, és bajtársai mind nagy kitüntetésnek tartják, ha vele egy csapatban játszhatnak.”

A sportág Európa-hírű angol képviselői fejedelmi vendéglátást élveztek kontinentális utazásuk során. Londonból Párizsba, majd Párizsból Bécsbe is repülőgép szállította őket, Budapesten a Nyugati pályaudvarra érkező sporthírességek az elegáns Royal Szállóban kaptak kitűnő ellátást. A meccsnapi program? „Reggel a szokásos autóút előtt a pályát nézte meg a társaság, utána királyi vár, Halászbástya. Két órakor ebéd. A kijelölt játékosok főtt csirkét, teát és pirított kenyeret ettek, utána pihenő” – írta a Nemzeti Sport. A stadionban két felvezető találkozó is csigázta a jelenlévők figyelmét: a délután fél 6-ra kitűzött fő attrakció előtt Vasas–NSC bajnoki és DVSC–KAC kupamérkőzést rendeztek. A filmhíradó kockáit nézve is feltűnő, hogy a tribünön a szokott drukkerarcok mellett ott van az előkelőség, a szórakozni vágyó korabeli „celebvilág”, a sportújság tudósítása külön is megemlítette Molnár Vera színésznőt és Pethes Sándor színészt. A városon úrrá lett angolmániát pedig így érzékeltette: „Ma divatossá vált az angol ruha és az angol pipa. A korzóról jól ismert arszlán ma térdnadrágban, pepita sapkában, a szájában csibukkal vonult végig a korzó előtt s nem egy helyen hangzott fel a megjegyzés. – Milyen sok angol van Budapesten!”

Miközben Brüll Alfréd, az MTK elnöke köszöntötte a vendégeket, történt egy kínos közjáték: Herbert Chapman, az Arsenal jeles menedzsere partjelzőnek jelentkezett Klein Árpád játékvezető mellé, Zsarnóczay János, a bírói testület irányítója azonban akadékoskodott. Végül csak megkaphatta az angol szaktekintély a partjelzői zászlót, a másnap megjelent beszámoló szerint azonban többször visszaélt a lehetőséggel, és tendenciózusan sajátjait segítette lengetéseivel. A magyarok óriási bravúrját, a hazai szempontból győzelemmel felérő döntetlent azonban ő sem tudta megakadályozni, a 2:2-es végeredmény után okkal nyilatkozhatta Molnár György MTK-csatár: „Úgy látszik, az angolok sem istenek!”

Meztelen a szfinx

„Buchan is, az Arsenal is megbukott Budapesten” – szögezte le elemzésében a Nemzeti Sport, megvilágítva a siker jelentőségét: „Most is valami tökéletesebbet, valami szebbet, valami soha el nem érhetőt vártunk az angoloktól, valami fölényt, amitől mi távol vagyunk, valami tökéletessé csiszolt tudást, amit el nem érhetünk. Amihez századokra visszamenő sportkultúra, meggyökeresedett professzionizmus és olyan sportberendezkedés szükséges, amilyennel Angliát elképzeljük. […] Rejtélyes szfinx előttünk minden angol csapat és azt hisszük, hogy rejtelmeinek tárházából csodák, káprázatok fakadnak a magyar szem elé. De a szfinx kezdi elveszteni rejtelmességét, egyre meztelenebbül, egyre jobban kiismerve áll előttünk s nem marad más hátra, mint hogy örüljünk a magunk tudásának, tapsoljunk a mi játékosainknak.”