A háború közeledtével: futball gázálarcban

Meghökkentő mozgóképes emléke a második világháborút megelőző évek militarizálódó európai közhangulatának a cseh gázálarcos mérkőzésről szóló szűk félperces beszámoló. A Magyar Világhíradó epizódjaként a budapesti mozikban 1936 májusában műsorra tűzött, könnyed aláfestő zenével kísért filmes jelentés címfelirata az egyetlen információ, amelyet tudunk az eseményről, és az bizony nem árul el sokat: „Sport gázmaszkban – egy cseh futballcsapat tagjain próbálták ki a gázálarc tartós viselését erős testi munka közben”. A felvétel alapján rögtön pontosíthatjuk a leírást annyiban, hogy nem „egy csapat”, hanem mindkét csapat, sőt a játékvezetői hármas is gázálarcot viselt (hogy a bíró miként használta így sípját, talány marad, esetleg kézjelek segítségével kommunikálhatott a játékosokkal). Feltűnő, hogy a közönség soraiban igen sok a katona, továbbá megállapíthatjuk az egyszerű házak, a magasba nyúló fák, a pályaszéli egyszerű korlátok alapján, hogy a mérkőzés szemlátomást kisvárosi környezetben, esetleg egy nagyváros csendes kültelki övezetében zajlott. Ezeken kívül jóformán semmilyen körülmény nem derül ki a képkockákról, leszámítva az integető, gesztikuláló játékosok kedélyes hangulatát, amely alapján inkább ártatlan mókának, mintsem a fenyegető világégés dermesztő szimulációjának fogták fel a feladatot. A résztvevők szerepét pedig maga a fent idézett egy sor teszi az utókor számára is egyértelművé: az ötletgazdák leleményes logikával futballmérkőzésen látták jónak tesztelni azt az elképzelhető helyzetet, amelyben élő emberek gázálarcban kénytelenek megerőltetéssel járó, hosszú ideig tartó fizikai tevékenységet folytatni. Ha a vígan szaladgáló csíkos és kockás felsős fiatalembereket figyeljük, megállapíthatjuk, hogy a próba sikerült.

A filmhíradórészlet sportvonatkozásait (például azt, hogy pontosan mely csapatokat látjuk a képeken) segédinformáció híján szinte lehetetlen megfejteni. Azt viszont a korabeli sajtóforrásokat böngészve megállapíthatjuk, miért tartotta akkoriban indokoltnak a furcsa témaválasztást a mozgóképet eredetileg forgalmazó csehszlovák filmkészítő vállalat, a prágai központtal 1923 és 1951 között működő Elektafilm. Érdekes módon a Szentesi Hírlap 1933. október 5-i számának címlapját böngészve jutunk a legközelebb a megfejtéshez, a csehszlovák „gázálarcőrületről” így számolt be a rövid cikk: 

„Prágai hírek szerint most a hadügyminisztérium hozzájárulásával részvénytársaság alakul gázálarcok előállítására. A gyár napi termelése 5000 darab. A gázálarc forgalomba hozatalára a »Polygaz« című szövetkezetet szemelték ki, amely máris nagyarányú propagandát fejt ki, és reméli, hogy tagjainak számát ötmillióra emelhetik fel. Az iskolákban a gyermekek számára takarékrendszert vezetnek be, hogy minél előbb gázálarcok birtokába jussanak. A végcél az egész lakosság felszerelése a »népgázálarc«-cal.”     

Éppen két hónappal később még részletesebb és pontosabb adatokat közölt a csehszlovák gázmaszkok kérdéséről a Népszava: „Most a csehszlovákiai üzletekben is megjelent a gázálarc. A hadügyminisztérium engedélyt adott két prágai, egy brünni és egy zsolnai gyárnak gázálarcoknak a polgári közönség számára való gyártására és forgalomba hozatalára. Ezek a gázálarcok már meg is jelentek a piacon, mégpedig több minőségben. A tehetősebbek megvásárolhatják a különleges angol típusú gázálarcot, amelyet csak egy prágai gyár állít elő és amely 110 pengőért kapható. A szegényebbek számára »népies típus« került forgalomba, amely csak 6-8 óráig hat. A szegényebbeknek elég ennyi is. Ez a »népies típus« olcsó, mindössze 20 pengőbe kerül. Hát, lehet, urak, lehet. Itt, a legszebb és leghasznosabb karácsonyi ajándék. A szeretet karácsonyfája alá való…”     

A gyermekek világába is belerondító háborús érzetnek Magyarországon is volt nyoma, a ma Csokonai Vitéz Mihály nevét viselő csurgói református gimnázium például korabeli évkönyve szerint 1937-ben a következő eszközökkel bővítette tornaszertára állományát: „dobbantófelszerelés, gázálarcok, football- és kislabdák, segítőöv, gerelyek, nyújtó kifeszítő vasak”. Még riasztóbb Paál Jób (született Possel Márkus István, 1888–1962) újságíró 1935 decemberében publikált riportja, amelyben a Szamos újság olvasóinak számolt be friss bécsi tapasztalatairól. A háborús fegyverkezési láz nem csak a csehszlovák gyerekek gondolatvilágát fertőzte meg.

 „Gázálarc a gyerekszobában… Eljutottunk hát végre ide is…
Valamikor vörösre mázolt indián-álarcot és pakkendekliből formált hatalmas orrot, alatta kócból sodort bajusszal kapcsoltunk vékony gummival a füleinkre. Ma a gyerekszoba divatja: a gázálarc. Nagyszerű választék van benne . Az orr és a száj nyílásánál vékony csövek vezetnek lefelé. Csillogó szemű gyerekek ma már nem kérnek szájharmonikát és futballt, hanem gázálarcot. […] A bécsi játéküzletekben külön osztályokban árulják a gázálarcot. Az ólomkatona, a sokszínű labda, a Mackó és késői utóda a Micki-Maus (sic!), a takarékpersely, amibe egykoron filléreinket raktuk, a Richter-féle építőszekrény, amivel templomokat építettünk, a tarka mozaikkövek, a kaleidoszkóp, a vékony karika, a jászol, ahol az Úr született és ahova fényes üstökös vezette a Három Királyokat, a karácsonyfa ágán muzsikáló tündöklő csillag, az aranypapirosba csomagolt dió, a skatulyából kiugró egér és annyi bohókás társa – a lomtárba került… Velük együtt eltűnt egy régi világ. Velük együtt eltűnt a gyerekszoba romantikája…”

Gázálarcos futballmérkőzésről a csehszlovákiai eseten kívül egyedül egy példát ismerünk, azt is valódi részletek nélkül, csupán fotóbizonyíték révén. Az 1916-ból fennmaradó felvétel gázmaszkos brit katonákat ábrázol, akik valahol az észak-franciaországi hadszíntéren, egy szabályos, hálóval ellátott futballkapu előtt sorakoznak, sportolásra a legkevésbé sem alkalmas felszerelésben.

Az angol labdarúgás és a gázálarcok témájának különös írásos metszetét kínálja Feleki László 1938. október 6-án közölt beszámolója, amelyben a Nemzeti Sport hosszú tanulmányútra kiutaztatott újságírója a brit kormány háborús óvintézkedéseire, a tömeges gázmaszkosztásra és a hadi készültség átmeneti enyhülésére is reflektált.

A videó forrása: Filmhíradók Online

 „London, 1938. október.
Néhány nappal ezelőtt még szükség volt arra, hogy a futballszövetség külön közölje a nyilvánossággal, hogy a szombati futballmérkőzéseket a nemzetközi helyzet ellenére is megtartják. Merem állítani, hogy az általános nyugtalanság közepette ez a hír igen megnyugtatóan hatott. Az átlagos angol szurkoló, aki nem adná egy fél domíniumért a megszokott szombati futballját, föllégezve bólintott s mindössze elhatározta, hogy óvatosságból kiviszi a gázálarcát. Néhány csapat panaszkodott, hogy a játékosait erősen igénybe veszi a légvédelem, így például a Tottenham Hotspur fél csapata árkokat ásott a Hyde Parkban. Erre a munkára nemcsak az angol miniszterelnök mondta rádióbeszédében, hogy »how horrible« (milyen borzalmas!), hanem a Tottenham nagyszámú szurkolói is aggódva nézték, amint Sproston, a válogatott jobbhátvéd örömmel mutatta a járókelőknek, hogy milyen mélységet sikerült már elérnie. […] A Chelsea-pályán 35.000 ember figyeli a mérkőzést. […] Az egyik sarokban nagy derültséget kelt egy szurkoló, aki gázálarccal a fején nézi a mérkőzést. Nem csoda, hogy a belügyminisztérium már napok óta hirdeti a rádióban, hogy ha el is múlt a háborús veszély, szíveskedjenek nem rongálni a gázálarcokat. Elvégre nem kevesebb mint hatmillió fontjába került (jó 180.000.000 pengő) az államnak ez a sok gázálarc. A szurkolók már csak azért is hálásak Chamberlainnak, mert a szép napsütésben nemcsak gázálarc, hanem kalap nélkül nézhetik az izgalmas és szép futballt.”     

A szomorú folytatást ismerjük: nem telt egy teljes év sem Feleki londoni megkönnyebbülésről szóló sorai után, és Európa – a brit stadionok népével, a bécsi játéküzletek közönségével és a csehszlovák tesztfutballistákkal együtt – kénytelen volt ráeszmélni, mégsem tét nélküli szórakozás az ismerkedés a gázálarcokkal.

Nemzetvédelmi terepmotorozás

Magyarországon is rendeztek ez idő tájt sporteseményt gázálarcosok részvételével, csak nem a labdarúgásban, hanem terepmotorozásban. „Az elmúlt vasárnap a megyeri buckákon rendezett homok- és fűverseny nagy sikere arra vezette a Kozma–Martinek–Lantai-féle alkalmi versenyrendező együttest, hogy a versenyeket a következő vasárnapon megismételjék. A rendezők azonban igen érdekes és Magyarországon merőben szokatlan, bár felette időszerű újítást vezetnek be: a homokos terepversenyt jól tömítő és szabványos betéttel ellátott gázálarccal kell lefutniuk a versenyzőknek. Kozmáéknak sikerült húsz gázálarcot szerezniük, úgyhogy a felszerelés máris biztosítva van” – olvassuk a Nemzeti Sport 1939. október 26-i számában a cikket, amely felhívással zárul: a szervezők a motorosok mellett a gépkocsitulajdonosokat is várták az Apponyi térről (a mai Ferenciek teréről) induló versenyre, hogy „elsajátítsák a rendkívüli nemzetvédelmi jelentőségű terepmenést”.