Tűzoltónak jött, rekorder lett: Flick és a Bayern lávsztorija

Vágólapra másolva!
2020.07.06. 19:54
null
Hansi Flick a játékosok vállán: a német tréner remek összhangot teremtett Münchenben (Fotó: AFP)
Kinevezésekor mindenki tűzoltónak gondolta: úgy tippelték, néhány hétnél tovább nem marad a Bayern München vezetőedzője. A jóslatok alapján Hans-Dieter Flick edzői regnálását Münchenben épp olyan gyorsan kellett volna elfelejtenie a világnak, mint ahogyan a több mint száz profi meccsével történt. Ám „Hansi” fokozatosan, de mindenkire rácáfolt. Az 55 éves tréner a Jupp Heynckes-éra óta nem látott nyugalmat és egységet teremtett az öltözőben. Már-már kiebrudalt játékosokat tett ismét meghatározó karakterré, és Pep Guardiolára is rávert eredményességben. Nyolc hónappal a kinevezése után – hároméves szerződéssel a zsebében és féltucatnyi edzői rekorddal a háta mögött – arra készül, hogy a bajnoki elsőség és a hazai kupagyőzelem után a Bajnokok Ligájában is aranyéremig vezesse a bajorokat. Íme, Hansi Flick és a Bayern útja a Bundesliga 4. helyétől a BL-favoritságig.

A CIKK EREDETILEG JÚLIUS 6-ÁN, A NÉMET KUPA-DÖNTŐ UTÁN JELENT MEG.

Joshua Kimmich a trófeát a feje fölé tartva szállt le a Potsdamer Platzra begördült csapatbuszról. Ő és a története során tizenharmadszor duplázó Bayern 125 fős küldöttsége kora hajnalig tartó ünneplésbe kezdett a szállodában. Igaz, a koronavírus-járvány miatt nem lehetett felhőtlen az öröm, másnap – a szokásos müncheni parádé helyett – Dieter Reiter polgármester kézfogásával kellett beérniük a játékosoknak. A hétfői marketingnap után rövid szabadság vár a kupadöntőben a Bayer Leverkusent komolyabb megerőltetés nélkül 4–2-re megverő csapatra: Hans-Dieter Flick – avagy ahogy a német sajtó emlegeti, barátian, közvetlenül, Hansi Flick – és stábja tizenkét napot adott az együttesnek a feltöltődésre. Aztán újabb feladat vár a csapatra, a Bajnokok Ligája.

Flick és a kupaserleg – 1986-ban a Bayern játékosaként, most edzőként emelhette a magasba (Fotó: AFP)
Flick és a kupaserleg – 1986-ban a Bayern játékosaként, most edzőként emelhette a magasba (Fotó: AFP)

Ahogyan a Kicker kiemeli, Hansi Flick Niko Kovac (2003, 2019) után csupán a második vezetőedző a Bayern történetében, akinek játékosként és trénerként is összejött a duplázás. Kettejük mellett Branco Zebec (1969), Félix Magath (2005), Louis van Gaal (2010) és Pep Guardiola (2014) mondhatja még el magáról, hogy az első idényében megszerezte mindkét nagy német trófeát a bajorokkal. Elit klub.

Ám ezzel még nem laktak jól, Münchenben ismét kézzelfogható cél lett az eddig csak egyetlenegyszer elért triplázás. Míg 2013-ban Jupp Heynckes és csapata önfeledten ünnepelhette a kupagyőzelmet, a nagy címhalmozás harmadik, befejező lépéseként, addig a most szombati, berlini diadal csupán a második lépés volt a sorban. A legnehezebb még várat magára. „Mindegy a sorrend, mindig a következő feladat számít csak” – mondta Flick Berlinben.

De ki is Hansi Flick? Honnan lépett elő? És mi mindent változtatott meg a Bayern életében – s főleg az öltözőjében – Kovactól átvéve a csapatot?

ZONGORACIPELŐ, JÓ MEGLÁTÁSOKKAL

A Sandhausentől nyáron megszerzett, 20 éves középső középpályás 1985. november 20-án kezdőként mutatkozott be a Bayern Münchenben. Hansi Flick végigjátszotta a Bayer Leverkusen elleni, idegenben 2–1-re megnyert találkozót, és hogy a neve picit még emlékezetesebb legyen, egy sárga lapot is begyűjtött. A debütálás már korábban is eljöhetett volna a számára, ám sérülés miatt hónapokon át nem állhatott rendelkezésre.

Hansi Flick 1987-ben, a Porto elleni BEK-döntőben (Fotó: Getty Images)
Hansi Flick 1987-ben, a Porto elleni BEK-döntőben (Fotó: Getty Images)

Az első mérkőzést 1990 nyaráig másik 138 követte a Bayern mezében – no meg legalább négy hosszabb kihagyás sérülések miatt. „Cserébe” bajnoki címből is négy jutott (1986, 1987, 1989 és 1990), valamint egy kupaelsőség (1986). A BEK-győzelemtől sem volt messze, az 1987-es, Porto elleni fináléban is kezdő volt, ám a Bayern (a 78. és a 80. percben kapott góllal) 2–1-re kikapott a portugáloktól. 1990 után még a Kölnnél próbálkozott, ám 28 évesen, folyamatos egészségügyi problémái miatt elbúcsúzott a profi labdarúgástól. Amatőr szinten viszont még jó ideig aktív maradt: a Victoria Bammental játékosként az utolsó, edzőként pedig az első karrierállomása volt.

„Hansi az a fajta szűrű volt, aki a támadásokat is jól tudta segíteni. Taktikailag rendkívül érett, intelligens játékos volt már nagyon korán” – idézte a sofoot.com a kortárs Thomas Dollt.

Ugyan a felnőttválogatottság nem jött össze Flicknek, a leírások alapján – a drukkerek által oly sokszor alul értékelt, ám mégis hasznos – hol mezőnymunkájával, hol jó helyezkedésével, hol pontos passzaival a Bayern középpályájának egyik elfelejtett, árnyékban maradt, ám igen fontos eleme volt. Hogy a társak nem felejtették el, annak ékes bizonyítéka, hogy Lothar Matthäusszal a mai napig remek viszonyt ápol: a német válogatottsági rekorder Flick legidősebb lányának a keresztapja.

Nyolc éven át volt Joachim Löw segítője a német válogatottnál (Fotó: AFP)
Nyolc éven át volt Joachim Löw segítője a német válogatottnál (Fotó: AFP)

KIVÁLÓ EMBERISMERŐ, DE A SZÁMOKBAN SEM GYENGE

Flick játékos-pályafutásával párhuzamosan gazdasági főiskolát végzett, a civil szakmája pénzügyi, banki elemző, így aztán a számokkal is jó viszonyt ápol. Talán nem véletlen, hogy a Victoriánál, majd az éppen csak Dietmar Hopp és a SAP istápolása alá került, akkor még negyedik (majd Flickkel harmadik) ligás TSG Hoffenheimnél eltöltött edzői éveit követően 2006 őszén Joachim Löw szakmai stábjában is helyet kapott – másodedzőként főleg a válogatotthoz érkező játékosok teljesítményének összehangolásáért felelt, nem kevés elemzőmunkával.

2008-ban egy meccs erejéig szövetségi kapitányként is kipróbálhatta magát, a nationalelf ezüstérmét hozó Európa-bajnokságon a negyeddöntőben ő irányította a Portugáliát 3–2-re legyőző csapatot. Löw eltiltás miatt csak a VIP-páholyból figyelte az eseményeket, ráadásul az önmagát épp végtelenül komolyan vevő Európai Labdarúgó-szövetség óriási feneket kerített annak, hogy a tréner tényleg véletlenül, de véletlenül se tudjon kommunikálni a kispaddal...

A válogatottól 2014-ben, a világbajnoki cím elnyerését követően köszönt el. Ahogyan a Bayern magyar szurkolói oldala, a pannonbajor.hu is kiemeli,„visszafogott, konzervatív stílusát jellemzi, hogy a 2014-es vb-elődöntőben az ő utasítása volt, miszerint a játékosoknak vissza kellett fogniuk magukat a második félidőre, valamint a gólörömüket sem lehetett szabadjára engedni(7–1 Brazília ellen – a szerk.). Szintén Flick „hagyatéka”, hogy a német válogatott hatékonysága a 2010-es évek elején jelentősen javult rögzített szituációknál. A brazíliai világbajnokságon például 18 gólból hatot szerzett szabadrúgások, szögletek után.

Flick a német válogatott élén: egy meccs, egy győzelem! (Fotó: AFP)
Flick a német válogatott élén: egy meccs, egy győzelem! (Fotó: AFP)

„Az elmondások azt erősítik, hogy a háttérből sokkal nagyobb szerepe volt a sikerekben, mint azt kívülről láthattuk. Nemcsak pozíciójából, hanem habitusából is fakadóan. Flick csendes, visszafogott típusként ismert a német fociban, korábbi edzője, Jupp Heynckes is ezt erősítette meg: nem olyan típus, mint aki falnak rohanna. Korábban »a kedves Hansi« néven is szólították.”

SZABADSÁG, SZERELEM – HELYETT: SZABADSÁG, BÁTORSÁG!

A vb-siker után Flick a német szövetség sportigazgatójaként vállalt új szerepet, ugyanakkor elkezdett készülni második önálló edzői karrierjére is. Tanulmányutakon többek között Pep Guardiolától és Thomas Tucheltől igyekezett új fogásokat ellesni. Majd a Hoffenheimnél tett, szintén inkább klubvezetői kiruccanás után 2018 nyarán tért vissza Münchenbe – Niko Kovac segítőjeként.

2018 nyarán Niko Kovac másodedzőjeként tért vissza Münchenbe (Fotó: AFP)
2018 nyarán Niko Kovac másodedzőjeként tért vissza Münchenbe (Fotó: AFP)

A különböző források más és más módon írják le, hol Kovac, hol a Bayern vezetőségének kéréseként emlegetik az érkezését. Ami biztosnak tűnik, minden fél tisztában volt azzal, hogy szükség esetén Flick vezetőedzőként is bevethető lesz.

A Bayern hiába duplázott a 2018–2019-es évadban is, az edzőként kevés tapasztalattal rendelkező Kovac kritikai kereszttűzbe került. Sem az öltözővel, sem a sajtóval nem találta meg a közös nevezőt, s bár Uli Hoeness és a Bayern vezetősége nyilatkozatok szintjén többször is kiállt a horvát mellett, 2019 novemberében, 65 közös meccs után eljött a szakítás pillanata. Épp Kovac volt csapata, az Eintracht Frankfurt verte be az utolsó szögeket a kapcsolat „koporsójába”, egész pontosan ötöt is – a Bayern 5–1-es, már-már megalázó vereséget szenvedett az előző évi kupagyőztes otthonában. A bajorok ekkor csupán a negyedik helyen álltak, négy pont lemaradásban a listavezető Borussia Mönchengladbach mögött, de a Borussia Dortmundtól és az RB Leipzigtől is elmaradva.

Flick november 3-án lépett hivatalba. Állítólag közölte Hasan Salihamidzic sportigazgatóval, hogy a Bayern iránti hűsége és szeretete az ok, amiért beleáll a feladatba, mert sem a pillanatot, sem önmagát nem érzi még (elég) jónak ahhoz, hogy a rekordbajnok vezetőedzője legyen. Székfoglalójában bátrabb játékot és a védekezés átszervezését ígérte: „Méltatlan a Bayernhez, amilyen gólokat kaptunk az utóbbi időben.”

Elsőre vonakodott elfogadni a Bayern kispadját, még beugróként is (Fotó: AFP)
Elsőre vonakodott elfogadni a Bayern kispadját, még beugróként is (Fotó: AFP)


Kovac és Flick edzői felfogása alapjaiban tér el egymástól. Míg a horvát a szervezettségre, a posztokhoz kötött fix feladatokra épít – és talán épp ezzel fojtotta meg a Bayern alapvetően kreatív és rendre több poszton is bevethető futballistáit –, addig Flick a kreatív támadásépítésre, a labdavesztéseket követően pedig a visszatámadásokra alapoz. A legszembetűnőbb különbség is ebből származik a két éra Bayern Münchene között: Flick jóval magasabban húzta (húzatta) meg a csapat védelmi vonalát.

„Szabadság és bátorság” – mondhatnánk a filozófiai alaptételt.

ÚJ SZEREPKÖRÖK, VISSZATÉRŐ VEZÉREK

Bár eredetileg sokan úgy gondolták, Flick csupán tűzoltó lesz a Bayernnél, és néhány hét után átadja a helyét – a zuhanyhíradóban Arsene Wenger, José Mourinho, Erik ten Hag nevét emlegették –, a csapat remek rajtot vett vele. Flick csupán a hetedik olyan edző lett Münchenben, aki a kinevezése után az első négy tétmeccséből mindegyiket meg tudta nyerni. Gyorsan be is jelentették, hogy a téli szünetig biztosan marad vezetőedző.

Nemcsak játékban, személyi szinten is változásokat hozott a kinevezése. A Football Made Simple YouTube-csatorna a koronavírus miatti leállás alatt részletesen kielemezte a Bayern Kovaccsal lejátszott első tíz, majd a Flick irányítása mellett azokat követő 15 Bundesliga-találkozó különbségeit.

Flick meggyőzte a maradásról, majd ismét alapemberré tette Thomas Müllert (Fotó: AFP)
Flick meggyőzte a maradásról, majd ismét alapemberré tette Thomas Müllert (Fotó: AFP)

A hadrend nem sokat változott, Kovachoz hasonlóan Flick is a napjainkban népszerű 4–2–3–1-ben és 4–3–3-ban mozgatta a csapatát. Ám míg a „kaszni” alig változott, a „belső” jelentősen átalakult.

Részben kényszerűségből, részben taktikai okokból Javi Martínez helyét Joshua Kimmich vette át középső középpályásként. Ezzel Flick az öltözőben is jó pontokat szerzett, mert bár Kimmich szélső védőként is remekül helytállt Philipp Lahm örököseként, sosem titkolta, hogy középen sokkal jobban szeret játszani. Kimmich középre húzásával Benjamin Pavard járt még jól, a francia kiegészítő emberből alapemberré vált jobb oldali védőként.

Noha kényszerűségből egyszer-egyszer már játszott középhátvédet, szintén Flick húzása volt, hogy az idényt még bal oldali védőként kezdő David Alabát a védelem közepére vezényelte. Az osztrák látványosan jól érezte magát a múlt nyáron szinte már bagóért eladott, végül a sérülések miatt megtartott és tavasszal újra alapemberré váló Jérome Boateng partnereként. A döntésnek ismét csak volt egy óriási nyertese: Alphonso Davies. A villámléptű kanadai a védelem bal szélén biztos helyet kapott a csapatban, és sebességét védekezésben, támadásban egyaránt kamatoztatva végül az évad legjobb fiatal játékosa lett a Bundesligában.

Flick jóval több játékidőt biztosított Thomas Müllernek, akit nem immáron Lewandowski tehermentesítésére vagy amolyan árnyékékként próbált bevetni, hanem hol jobbról befelé mozgó szélsőként, hol a középpályástrió szabadon mozgó, legelőrébb helyezkedő már-már karmestereként. A rutinos német 21 gólpasszal zárta az idényt, ezzel új Bundesliga-rekordot ért el (Kevin De Bruyne wolfsburgi csúcsát döntötte meg). Asszisztjai közül tizenhetet a Flick-érában ért el, nyolc bajnoki góljának mindegyikét a 10. forduló után szerezte.

Megtalálta Alphonso Davies helyét a csapatban, aki az idény legjobb fiatal játékosa lett így a Bundesligában (Fotó: AFP)
Megtalálta Alphonso Davies helyét a csapatban, aki az idény legjobb fiatal játékosa lett így a Bundesligában (Fotó: AFP)

A német edző bátran kísérletezett a támadóival is, ha Kingsley Coman (balról) és Serge Gnabry (jobbról) futballozott Robert Lewandowski mellett, akkor mindketten vonalszélsőt játszottak. Ha Coman nem volt bevethető, vagy Flick egyszerűen több teret akart adni Davies felfutásainak, akkor Gnabryt vagy Coutinhót tolta balra, ők a tizenhatos környékén befelé cseleztek, folyosót nyitvaa kanadainak. A Gnabry, Lewandowski, Müller hármas esetén pedig a támadótrió állandó helyváltoztatása lett jellemző. Hármójuk közül bárki lehetett csúcsék, bárki mozoghatott a szélek felől – ezzel a Bayern támadójátéka még kiszámíthatatlanabb, még nehezebben lekövethető lett az ellenfelek számára.

Míg Kovac csapata Lewandowski kvalitásaira épített, mondhatni, támadásban kifejezetten egyemberes volt, addig a Flick-érában jelentősen nőtt a teljes támadószekció xG-mutatója és hatékonysága is. Mindezt úgy, hogy a lengyel csatár teljesítménye sem esett vissza. Sőt! Végül 34 gólt tett a közösbe, a Bayern pedig elérte a 100 bajnoki találatot. Jó kérdés, Flick nélkül is így lenne-e, de tény, a lengyel klasszist 31 évesen ismét az Aranylabda fő esélyesei közt emlegetik, s talán ezúttal reális esélye is lehet megnyerni.

Ugyan Flick igyekezett beépíteni Coutinhót is, ez a koronavírus miatti leállás után már nem volt prioritás. A brazil megsérült, ráadásul a nehezebb gazdasági helyzet megpecsételte a sorsát. Biztossá vált, hogy az egyéves kölcsön végén a Bayern nem marasztalja a Barcelona légiósát – a korábbi sajtóhírek szerint 100 millió euró körüli összeget kellett volna letenni érte. Ez azonban a kieső bevételek miatt lehetetlenné vált.

Thiago is remekül átvette Flick futballfilozófiáját (Fotó: AFP)
Thiago is remekül átvette Flick futballfilozófiáját (Fotó: AFP)

A rendszer motorja – már amikor egészséges volt – Thiago lett. A spanyol-brazil hol szűrőként, hol mélységi irányítóként, hol alig észrevehető, ám jelentős mezőnymunkájával a csapat egyik legfontosabb embere lett. Szerepkörét látva már-már visszaköszönnek Doll a fiatal Flickről szóló szavai. Ha Thiago hiányzott, akkor Kimmichnek és – a szünetben igencsak nagy izomtömeget magára rántó – Leon Goretzkának kellett megoldania a feladatot. Hogy ez nem ment rosszul, annak ékes bizonyítéka Goretzka hat gólja és kilenc gólpassza a Bundesligában – megint csak mind Flick érkezése után született.

Flick jóval kevesebbet rotált, mint elődje, ugyanakkor, ha a szükség úgy hozta, bátran nyúlt a fiatalokhoz – gondoljunk csak Joshua Zirkzee és Sarpreet Singh nevére.

Lewandowski hatékonyságán is tudott javítani (Fotó: AFP)
Lewandowski hatékonyságán is tudott javítani (Fotó: AFP)

Flick Bayernje az ígéretének megfelelően sokkal dominánsabb és bátrabb futballt mutatott be, mint Kovacé. A már említett tíz és tizenöt meccsre vetítve Kovac 63 százalékos átlagos labdabirtoklással köszönt el, Flick a mutatót 67-68 százalékra tornázta fel. Az ellenfélre helyezett nyomás objektív mérését segítő PPDA- és OPPDA- számokban is jelentősen előrelépett. Röviden: többet tudott passzolni mind a saját, mind az ellenfél térfelén, mielőtt az megakaszthatta volna a Bayern támadását, illetve az ellenfeleknek kevesebb területet és időt adott, mielőtt visszaszerezte volna tőlük a labdát.

Ha a teljes bajnokságot nézzük, a Bayern Kovaccsal tíz meccsen 25 gólt ért el, és 16 gólt kapott, Flickkel a következő 24 meccsen 75 gólt szerzett, és csak 16 gólt kapott. Ez Kovac esetében 2.5, illetve 1.6, Flick esetében viszont 3.125 és 0.66 gólos meccsenkénti átlag!

Csoda, hogy áprilisban 2023 nyaráig szóló szerződéssel véglegesítették?


MINDENKIT MEGNYERT MAGÁNAK, NAGYBETŰS CSAPATA LETT

A szerződéskötés bejelentésekor Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern vezérigazgatója azt mondta, akárhányszor ültek le Flickkel beszélgetni, meggyőződése volt, hogy a tréner pontosan érzi és érti, milyen filozófiára van szükség a rekordbajnok kispadján. Az elnökségbe múlt évben bekerülő, hosszú távon Rummenigge utódjának szánt Oliver Kahn szintén hosszasan dicsérte Flicket, „rendkívül hiteles” szakembernek aposztrofálva őt.

Flick tavasszal megdöntötte Guardiola veretlenségi rekordját a Bayern élén – a spanyol tréner zsinórban 24 tétmeccsig jutott, a német a Leverkusen legyőzésével már 26-nál jár. A müncheniek a legutóbbi 17 tétmeccsükön ráadásul mindig csak nyertek – hasonló sorozatra Heynckes triplázói voltak képesek, akkor 15 meccses győzelmi szériát építettek a bajorok.

Az sem meglepő, hogy a német sajtóban sokan már most Heynckeshez hasonlítják Hansit. S ami azt illeti, a nagy előd is kifejezetten jó véleménnyel van róla.

A nagy elődöt, Jupp Heynckest (balra) és Uli Hoeness korábbi klubelnököt is lenyűgözi az az egység, amit Flick hozott a Bayern öltözőjébe (Fotó: AFP)
A nagy elődöt, Jupp Heynckest (balra) és Uli Hoeness korábbi klubelnököt is lenyűgözi az az egység, amit Flick hozott a Bayern öltözőjébe (Fotó: AFP)

„Leginkább a pályán lévő tizenegy játékos egységessége és a köztük lévő harmónia az, ami imponál nekem” – kommentálta a 75 éves Heynckes a Kickernek a müncheni edző által végzett munkát. Kiemelte, ezek azok az elemek, amelyeken jól látható Flick és a szakmai stáb elképzelése és tevékenysége.

A Bayernt négy ízben is irányító Heynckes már decemberben Flick szerződésének meghosszabbítása mellett érvelt.

„Harminc éve ismerem. Az őszinte, empatikus karaktere lehetővé teszi számára, hogy betekintést nyerjen minden játékos fejébe és lelkébe. Ez az emberi kvalitás sokkal fontosabb, mint a nyers taktikai érzék. A játékosok hozzáállása, nyilatkozatai pontosan mutatják ezt. S ami a legfontosabb: a pályán is visszaköszön. Ez a bizalom, ez az egység mindig is a sokra hívatott, igazán nagy csapatok sajátja volt. Jó példa erre a 2013-ban triplázó csapatunk. Ugyanazt az egységet és együttműködést látom most a Bayernben, mint anno” – fogalmazott a 75 éves ikon.

David Alaba 10 éve a Bayern meghatározó tagja, ám Flick hozzáállásához hasonlóval még nem találkozott (Fotó: AFP)
David Alaba 10 éve a Bayern meghatározó tagja, ám Flick hozzáállásához hasonlóval még nem találkozott (Fotó: AFP)

„Mindig bízunk benne, hogy a Bayern úgy játszik majd, mint most. Mindig is voltak klasszis játékosaink, de Hansi remekül megoldotta, hogy csapattá formálja ezeket a játékosokat. Az az érzésem, hogy a játékosok élvezik a munkájukat, és ezt minden hétvégén meg is ünnepelhették” – hangzik a télen leköszönt klubelnök, Uli Hoeness Flicknek szánt dicsérete a miasanmia.hu fordításában.

„Rendkívül ambiciózus, de közben olyan ember, akinek mindig nyitva áll az ajtaja, bármikor és bármiről lehet vele beszélni. Nagyon pozitív szemlélet szerint vezeti a csapatot, még talán nem is láttam hozzá hasonlót” – így Alaba, aki a Kicker azon kérdésére is válaszolt, hogy Flick tényleg hasonlít-e Heynckesre.

„Természetesen vannak hasonlóságok, de Hansinak megvan a saját filozófiája a futballról. Ezért is mondom, hogy még nem láttam hasonlót. Hihetetlenül pozitív és képes ezeket az energiákat bennünk is felszabadítani. Volt néhány csavar, amit meg kellett igazítani a csapatban, és ő képes volt erre. Mindenki gondolkodás nélkül követi, ezt nem tudja akármelyik edző elérni.”

Ugyan a Bayern – tovább javítva klubrekordján – egyhuzamban a nyolcadik elsőségét szerezte meg idén a Bundesligában, a legutóbbi öt címet öt különböző edzővel ünnepelte.

„Flick valóban képes lehet új korszakot nyitni Münchenben” – mondta az utóbbi statisztikai adattól egyébként meglepődő osztrák labdarúgó.

Hans-Dieter Flick az elmúlt öt évben az ötödik edző, aki bajnokságot nyer a Bayernnel (Fotó: AFP)
Hans-Dieter Flick az elmúlt öt évben az ötödik edző, aki bajnokságot nyer a Bayernnel (Fotó: AFP)

TÉNYLEG ÖSSZEJÖHET A TRIPLA?

Ha csak a számokból szeretnénk kiindulni: elég jó esélye van a BL-trófea elhódítására is a Bayernnek. A fogadóirodák többségénél az első vagy a második helyen áll a favoritrangsorban. A brit William Hillnél például 3.75-szörös pénzt fizetnek a bajorok sikerére, pont annyit, mint annak, aki a Manchester Cityre fogadna jelenleg. A harmadik helyen a Barcelona már hétszeres oddsszal következik...

Frank Linkesch, a Kicker Bayern-szakírója szerint sem csupán kincstári a müncheni optimizmus.


„Időnként érdemes visszatekinteni, hogy a Bayern München bajnoki címeit ne kezeljük magától értetődőként. 2019. október 29-én a Bochum ellen 2–1-re nyert a csapat a Német Kupában – a Bochum akkoriban a második liga 16. helyén állt. Nyolc perccel a lefújás előtt még vezetett a Bayern ellen. Négy nappal később Niko Kovac távozott, Hansi Flick vette át a helyét” – írta hétfőn megjelent jegyzetében Linkesch.

Azt Münchenben is tudják, hogy a BL-t megnyerni jóval nagyobb kihívás lesz, mint a Leverkusen elleni kupafinálé volt (Fotó: AFP)
Azt Münchenben is tudják, hogy a BL-t megnyerni jóval nagyobb kihívás lesz, mint a Leverkusen elleni kupafinálé volt (Fotó: AFP)

„Flick talán legnagyobb érdeme, hogy újjáélesztette a Bayern Münchenben rejlő hatalmas potenciált. Ha lendületbe jött a csapat, senki sem tudta megállítani. Amennyire megérdemelt, olyannyira logikus a klubtörténet 13. duplázása. Flick nyolc hónap alatt egyedülálló egységet teremtett a klubnál. A »mindig tovább« mentalitás lenyűgöző, győzelemről győzelemre, trófeáról trófeára haladt a csapattal. A lazítás nem volt megengedett. »Nem untuk meg a trófeákat« – mondta David Alaba a Kickernek adott interjúban. A Dortmund, a Leipzig vagy a Leverkusen szurkolói nem szívesen olvassák ezeket a sorokat.

Augusztusban a Bajnokok Ligája lisszaboni minitornáján2013 után ismét triplázhat a Bayern München. A Manchester City, a Juventus, a Real Madrid vagy a Barcelona nagyobb játékerőt képvisel, mint a szombati ellenfél, a Bayer Leverkusen. A Német Kupa döntőjének második félidejében kiderült, hogy a Bayern védelme sem sebezhetetlen, ha az ellenfél kellően gyors, agresszívés bátor. Aki figyelemmel követte a Manchester City Liverpool felett aratott 4–0-s győzelmét, az láthatta, hogy nehéz feladat előtt áll Hansi Flick. A tavasszal nyújtott lenyűgöző teljesítményt látva azonban bízhat a sikerben a csapat.”

Ha a BL-mezőny edzői közül valakinek van tapasztalata arról, hogyan kell felkészíteni egy csapatot egy háromhetes nagy tornára, az Hans-Dieter Flick.

A 2019–2020-AS ÉVAD VÉGEREDMÉNYE
1. Bayern München 34 26 4 4 100–32 +68 82
2. Borussia Dortmund 34 21 6 7 84–41 +43 69
3. RB Leipzig 34 18 12 4 81–37 +44 66
4. Mönchengladbach 34 20 5 9 66–40 +26 65
5. Bayer Leverkusen 34 19 6 9 61–44 +17 63
6. Hoffenheim 34 15 7 12 53–53 0 52
7. Wolfsburg 34 13 10 11 48–46 +2 49
8. Freiburg 34 13 9 12 48–47 +1 48
9. Eintracht Frankfurt 34 13 6 15 59–60 –1 45
10. Hertha 34 11 8 15 48–59 –11 41
11. Union Berlin 34 12 5 17 41–58 –17 41
12. Schalke 34 9 12 13 38–58 –20 39
13. Mainz 34 11 4 19 44–65 –21 37
14. 1. FC Köln 34 10 6 18 51–69 –18 36
15. Augsburg 34 9 9 16 45–63 –18 36
16. Werder Bremen 34 8 7 19 42–69 –27 31
17. Fortuna Düsseldorf 34 6 12 16 36–67 –31 30
18. Paderborn34 4 822 37–74–3720

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik