Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

H. Á.H. Á.
2025.10.19. 17:51
null
Jonathan Burkardt (9) duplázott, de mégsem örülhet maradéktalanul (Fotó: Getty Images)
A német Bundesliga élvonalában, a 7. forduló első vasárnapi mérkőzésén a Freiburg hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott az Eintracht Frankfurt ellen.

Az első két bajnoki elvesztése után két győzelemmel egyenesítette ki magát a Freiburg, amely stílszerűen két egymást követő döntetlen után várta a jobbára ellentétes pólusú sormintát rajzoló Frankfurtot – az Eintracht két győzelem után három vereséggel és egy győzelemmel fordult rá a mérkőzésre. A rajtot a hazaiak kapták el jobban, Derry Scherhant a második percben megszerezte a vezetést a vendéglátóknak. A frankfurtiak aztán negyedóra elteltével Jonathan Burkardt révén egyenlítettek, húsz perccel később pedig a 25 éves játékos második góljával fordítottak is. Szünet után a hazaiak mozgósítottak nagyobb erőket az egyenlítésért, az Eintracht leginkább az eredmény őrzésével foglalatoskodott, amiről árulkodik az is, hogy kaput eltaláló lövés nélkül hozták le a második 45 percet. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, a freiburgiak erőfeszítésének meglett a gyümölcse, Vincenzo Grifo három perccel a rendes játékidő vége előtt megszerezte az egy pontot jelentő egyenlítő gólt.

NÉMET BUNDESLIGA
7. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Freiburg–Eintracht Frankfurt 2–2 (Scherhant 2., Grifo 87., ill. Burkardt 18., 38.)
St. Pauli–Hoffenheim 0–3 (B. Touré 54., Kramaric 59., Prömel 79.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Heidenheim–Werder Bremen 2–2 (Schimmer 67., Föhrenbach 84., ill. Grüll 50., Stage 69.)
1. FC Köln–Augsburg 1–1 (El Mala 76., ill. Rieder 54. – 11-esből)
Mainz–Bayer Leverkusen 3–4 (Li Szung Dzse 34., Amiri 71., Sieb 90., ill. Grimaldo 11., 45+3. – az elsőt 11-esből, Kofane 24., Terrier 87.)
RB Leipzig–Hamburg 2–1 (Baumgartner 45., 50., ill. Lokonga 48.)
Wolfsburg–VfB Stuttgart 0–3 (Tomas 35., Mittelstädt 55., Stiller 80.)
Bayern München–Borussia Dortmund 2–1 (Kane 22., Olise 78., ill. Brandt 84.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Union Berlin–Mönchengladbach 3–1 (Doekhi 3., 26., R. Khedira 81., ill. Tabakovic 33.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Bayern München7727–4+2321
2. RB Leipzig751110–9+116
3. Stuttgart75211–6+515
4. Borussia Dortmund742113–6+714
5. Bayer Leverkusen742116–11+514
6. 1. FC Köln732212–10+211
7. Eintracht Frankfurt731319–18+110
8. Hoffenheim731312–12010
9. Union Berlin731311–14–310
10. Freiburg723211–1109
11. Hamburg72237–10–38
12. Werder Bremen722311–16–58
13. Augsburg721412–14–27
14. St. Pauli72148–12–47
15. Wolfsburg71248–13–55
16. Mainz71158–14–64
17. Heidenheim71156–13–74
18. Mönchengladbach7346–15–93

 

 

Legfrissebb hírek

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Bundesliga: intenzitást és szenvedélyt akar látni az RB Leipzig új edzője

Német labdarúgás
2026.07.13. 16:34

A Pogon Szczecin többéves szerződést kötött Szalai Attilával

Légiósok
2026.07.09. 22:50

Több mint 45 milliárd dolláros bevétellel rekordot döntött az európai klubfutball

Angol labdarúgás
2026.07.09. 16:25

Megműtötték a Bayern sztárját a vb-kiesést követően

Német labdarúgás
2026.07.06. 13:36

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29