Hertha: korábbi Bayern-edző válthat korábbi Bayern-edzőt

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 12:23
null
Niko Kovac Berlinben térhet vissza a kispadra (Fotó: AFP)
Német lapértesülések szerint nem véletlen, hogy Jürgen Klinsmann csupán az idény végéig kötelezte el magát a Hertha vezetőedzőjeként. Az igazgatói tanácsból előlépő szakember a Kicker szerint aligha marad a csapat kispadján 2020 nyarától, helyét egy klubikon, a Klinsmannhoz hasonlóan korábban a Bayern Münchent is edző tréner veheti majd át: Niko Kovac.

Az idősebb Kovac testvért november 3-án menesztette a Bayern München. A bajor együttes kispadján valamivel kevesebb, mint másfél év alatt 65 tétmérkőzést töltött, ebből 45-öt megnyert, 12-szer döntetlenre végzett, s csak nyolcad bukott el, ám ez sem volt elég, hogy a klubnál maradhasson.

Kovac játékosként két periódusban (1991–1996 és 2003–2006) összesen 242 tétmérkőzésen lépett pályára a berlinieknél.

A 48 éves szakember eddigi edzői pályafutása alatt a Red Bull Salzburg korosztályos csapatai mellett a horvát U21-es-, majd felnőttválogatottat, az Eintracht Frankfurtot és a már említett Bayern Münchent irányította.

A Frankfurttal Német Kupát, a Bayernnel kupát és bajnoki címet nyert.

A Hertha kedden jelentette be, hogy távozik a csapattól a Dárdai Pál helyére nyáron kinevezett Ante Covic, a helyét pedig 2020 júliusáig érvényes szerződéssel Klinsmann veszi át.

A berlini csapat jelenleg a 15. helyen áll a Bundesligában, a legutóbbi fordulóban 4–0-ra kapott ki az Augsburgtól.

Legfrissebb hírek

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
1 órája

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
10 órája

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
Tegnap, 18:50

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37
Ezek is érdekelhetik