Hertha: a klub korábbi játékosa lesz Dárdai új segítője

V. J.V. J.
2021.08.04. 19:18
null
Vedad Ibisevic játékosként öt éven át erősítette a Herthát (Fotó: AFP, archív)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC-nél vállal munkát a klub korábbi meghatározó játékosa, Vedad Ibisevic – számolt be a klub hivatalos honlapja. Az egykori bosnyák válogatott labdarúgó a berliniek első csapatában Dárdai Pál vezetőedző munkáját segítheti majd, a támadók trénereként.

 

Az egykori Jugoszláviában, a mai Bosznia-Hercegovina területén született Vedad Ibisevic 2003-ban, az Egyesült Államokban kezdte felnőtt labdarúgó-pályafutását, ezt követően futballozott Franciaországban, majd 2006 nyarától német klubokban, többek között a Hoffenheimben és a Stuttgartban játszott.

A sváboktól került 2015-ben – először egy évre kölcsönbe, majd végleg – a berliniekhez, ahol 2020 nyaráig 159 tétmérkőzésen 56 gólt szerzett. Az egykori bosnyák válogatott támadó ezt követően még tett egy három hónapos kanyart a Schalkéhoz, majd befejezte pályafutását.

A 36 esztendős korábbi játékos berlini visszatérését augusztus 4-én jelentette be a Hertha. Feladata a támadók felkészítése lesz Dárdai Pál vezetőedző mellett, aki örömmel tekint előre az Ibiseviccsel való közös munkára.

„Vedad már játékosként is a meghosszabbított kezemnek számított a pályán. Igazi vezéregyéniség, örvendek annak, hogy együtt fogunk dolgozni, edzőnként egy fontos területet fog ellátni. Segítségével még inkább személyre szabottan tudjuk felkészíteni a játékosainkat az előttünk álló megmérettetésekre” – mondta el a klub honlapjának a Hertha trénere.

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
14 órája

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07
Ezek is érdekelhetik