Bundesliga: menesztették Szalaiék edzőjét a botrányhét után

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.28. 12:25
null
Achim Beierlozernek mennie kell a Mainztól (Fotó: AFP)
A botrányosan alakult hét betetőzéseként az FSV Mainz együttese hétvégén 4–1-es vereséget szenvedett hazai pályán az újonc Stuttgarttól a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga). A találkozót követően vasárnap válságértekezletet tartottak a klubnál, írta a Bild, a megbeszélés eredményeként pedig a tíz hónapja kinevezett vezetőedző, Achim Beierlorzer szerződésének felbontása mellett döntöttek. A szakvezető távozását hétfőn a klub is megerősítette.

 

A Mainz hivatalos honlapja szerint az eddigi segédedző, Jan-Moritz Lichte veszi át ideiglenes megbízással a csapat irányítását.

A német Bild már előre jelezte Beierlorzer menesztését. A lap szerint vasárnap indulatoktól sem mentes egyeztetésen vett részt a klubelnök, Stefan Hofmann, a sportigazgató, Rouven Schröder és Beierlorzer. Az ott elhangzottak után vált biztossá, hogy a tréner nem marad a csapat élén. Hozzátették, Beierlozer és a sportigazgató között már a Stuttgart elleni találkozó alatt is feszült volt a hangulat a Mainz kispadjánál.

A klubvezetőségen belüli, elmérgesedő viszony múlt hét elején bontakozott ki a nyilvánosság előtt is. A Kicker ekkor írta meg, hogy a Mainz magyar válogatott támadója, Szalai Ádám kikerült az együttes keretéből. Akkor Schröder arról beszélt, a rutinos csatár egyszerűen nem passzol a hosszú távú mainzi elképzelésekhez, s mivel a jövőben nem tudnának neki elég játékidőt biztosítani, közölték vele, hogy távozhat a klubtól.

A helyzet furcsasága az volt, hogy Szalai nem sokkal korábban még a Német Kupában csereként pályára lépve fontos gólt szerzett csapatában. A múlt hétfői beszámolók szerint a Mainz felmentette az edzéslátogatás alól a 32 éves játékost, akinek ugyanakkor lehetőséget biztosítottak arra, hogy önállóan, vagy a tartalékcsapattal tréningezve megpróbálja magát formában tartani addig, amíg másik klubot nem talál. A Bild nem hagyta annyiban a kérdést és kedden már arról írt, a sportszakmai elképzelések mellett (vagy inkább helyett) anyagi oka lehet annak, hogy Szalai egyik napról a másikra kegyvesztett lett.

Konkrétan egy elmérgesedő pénzügyi vita, amelynek során a magyar csatár csapattársai szószólójaként vehemensen követelte a koronavírus-járvány miatt korábban visszatartott fizetések átutalását.

A keretből eltanácsolt Szalai Ádám szerda délelőtt megjelent a gyakorlópályán, és a gárda erőnléti edzőjével, Axel Busenkell-lel egyéni feladatokat végzett. Egyúttal jelezte, egy pillanatra sem áll le a munkával. Délután folytatódott a történet: a csapatedzés elmaradt. A Bild arról értesült, a klub játékosai sztrájkba léptek, így kifejezve szolidaritásukat Szalai Ádám iránt. Elmondták az öltözőben, amíg nem rendeződik az ügye, nincs normális munkavégzés. Ezt később írásba is foglalták, s elküldték a klubvezetőségnek.

Hofmann pénteken adott interjújában nem tagadta, hogy a klub nincs jó anyagi helyzetben, de szerinte a magyar légiós ügye ezzel csak annyiban függ össze, hogy az ő keretből történt kirakása, „elkülönített” szerdai edzése volt az utolsó csepp a pattanásig feszült játékosok poharában.

A klubelnök szerint a koronavírus-járvány miatt márciusban visszatartott fizetések későbbi folyósítása csak egy lehetőség volt, annak függvényében, hogy javul a klub pénzügyi helyzete – az viszont nemhogy nem javult, még tovább romlott.

„Azt azonban elképzelni sem tudtam volna, hogy a játékosok az edzés bojkottálására határozzák el magukat. Ez alapjaiban rázta meg a klubot, a vezetőség még most is a hatása alatt van, és nem lehetséges úgy folytatni a közös munkát, mintha mi sem történt volna” – mondta Hofmann, aki akkor még úgy fogalmazott, hosszú hetek munkája lesz helyreállítani a bizalmi kapcsolatot a játékosokkal.

Ami biztos, a feladat már nem a tíz hónappal ezelőtt kinevezett, akkor hároméves szerződést aláíró – s állítólag Szalai felfüggesztése ellen érvelő – Beierlorzerre vár innentől.

Ugyan a Bundesliga új idényéből még csak két forduló ment el, a mainzi tréner már a második menesztett edző az évadban (a Transfermark szerint ilyen korábban a Bundesligában még nem is fordult elő): vasárnap a Schalke jelentette be, hogy felbontotta David Wagner szerződését.


NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
Freiburg–Wolfsburg 1–1
(Petersen 11., ill. Brekalo 42.)
Hoffenheim–Bayern München 4–1
(Bicakcic 16., Dabbur 24., Kramaric 77., 90+2. – a másodikat 11-esből, ill. Kimmich 36.)
Schalke–Werder Bremen 1–3 (Uth 90+3., ill. Füllkrug 22., 37., 59. – a harmadikat 11-esből)
Leverkusen–RB Leipzig 1–1
(Demirbay 20., ill. Forsberg 14.)
Augsburg–Borussia Dortmund 2–0 (Uduokhai 40., Caligiuri 54.)
ArminiaBielefeld–1. FC Köln 1–0 (Edmundsson 78.)
Mainz–VfB Stuttgart 1–4 (Quaison 13., ill. Wamangituka 45., Didavi 61., Klimowicz 80., Kalajdzic 86.)
BorussiaMönchengladbach–Union Berlin 1–1 (Thuram 56., ill. Schlotterbeck 79.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Hertha BSC–Eintracht Frankfurt 1–3 (Hinteregger 78. – öngól, ill. André Silva 30. – 11-esből, Dost 37., Rode 71.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik