Bundesliga: értékes győzelmet aratott a Köln a Hertha ellen

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.01.09. 17:42
null
Értékes győzelmet aratott a Köln (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában az 1. FC Köln 3–1-re legyőzte idegenben a Hertha BSC-t.

A német bajnokságban sűrű a mezőny közepe és a második fele, így egy-egy győzelemmel nagyot léphet előre egy csapat. A mérkőzés előtt a Hertha a 12. helyen állt a 18 csapatos bajnokságban, de csak három pont választotta el az osztályozót érő 16. pozíciótól. A 9. Köln egy győzelemmel akár a hatodik helyre is feljöhetett, és ez már nemzetközi kupaszereplést jelent.

Nos, a sokáig gól nélküli meccs pillanatok alatt rémálommá változott a berliniek számára. A 29. percben Anthony Modeste, három perccel később Ondrej Duda is gólt szerzett, így Tayfun Korkut együttese vert helyzetbe került.

De nem reménytelenbe! A második félidőben, bő fél órával a vége előtt, Vladimír Darida szépített – nem akármilyen gól volt...

Darida gólja

Az utolsó percekben kockáztatott a Hertha, de nem tudott egyenlíteni. Ugyanakkor az egyik kontrából a Köln eredményes volt Jan Thielmann révén – kellett ehhez a gólszerző Darida hibája is –, így a vendégek 3–1-re nyertek, és feljöttek a 6. helyre a tabellán.

NÉMET BUNDESLIGA, 18. FORDULÓ
Hertha BSC–1. FC Köln 1–3
(Darida 57., ill. Modeste 29., Duda 32., Thielmann 90+1.)
Bochum–Wolfsburg 1–0 (Pantovics 65.)
Korábban
Bayern München–Borussia Mönchengladbach 1–2 (Lewandowski 18., ill. Neuhaus 27., Lainer 31.)
EintrachtFrankfurt–Borussia Dortmund 2–3
(Borré 15., 24., ill. T. Hazard 71., Bellingham 87., Dahoud 89.)
Freiburg–Arminia Bielefeld 2–2 (Haberer 6., Csong Vu Jong 46., ill. Okugava 60., Lasme 87.)
GreutherFürth–VfB Stuttgart 0–0
Hoffenheim–Augsburg 3–1
(Bebou 38., 44., Raum 90+3., ill. Gregoritsch 5.)
BayerLeverkusen–Union Berlin 2–2 (Schick 38., Tah 84., ill. Prömel 45., 50.)

RB Leipzig–Mainz 4–1 (André Silva 21., 61. – az elsőt 11-esből, Szoboszlai 49., Nkunku 58., ill. Li Dzse Szung 57.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 18 14 1 3 57–18 +39 43
2. Borussia Dortmund 18 12 1 5 44–28 +16 37
3. Hoffenheim 18 9 4 5 38–27 +11 31
4. Freiburg 18 8 6 4 30–18 +12 30
5. Bayer Leverkusen 18 8 5 5 42–30 +12 29
6. 1. FC Köln 18 7 7 4 30–28 +2 28
7. Union Berlin 18 7 7 4 25–23 +2 28
8. Eintracht Frankfurt 18 7 6 5 29–27 +2 27
9. RB Leipzig 18 7 4 7 34–23 +11 25
10. Mainz 18 7 3 8 26–21 +5 24
11. Bochum 18 7 2 9 17–26 –9 23
12. Mönchengladbach 18 6 4 8 24–33 –9 22
13. Hertha 18 6 3 9 21–38 –17 21
14. Wolfsburg 18 6 2 10 17–30 –13 20
15. VfB Stuttgart 18 4 6 8 22–31 –9 18
16. Augsburg 18 4 6 8 18–29 –11 18
17. Arminia Bielefeld 18 3 8 7 16–24 –8 17
18. Greuther Fürth 18 1 3 14 13–49 –36 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik