Bayern München: edzői állást kap a börtönviselt Breno

Vágólapra másolva!
2013.08.19. 14:02
Részmunkaidőben másodedző lesz a Bayern München U23-as labdarúgócsapatánál a brazil Breno, akit bérelt luxusvillájának felgyújtása miatt jogerősen három év, kilenc hónapos börtönbüntetésre ítéltek.

A 23 éves hátvéd – aki eddig 13 hónapot töltött rács mögött – minden nap öt órát lesz az együttes mellett, majd délutánonként visszavonul a börtönbe. Elmondta: bízik benne, hogy jövő év elején feltételesen szabadlábra kerülhet.

Az adócsalással gyanúsított klubelnök, Uli Hoeness hétfőn elmondta: Breno a Bayern-család tagja, akinek korábban problémái voltak, és most segítőkezet nyújtanak neki.

A bajor egylethez 2008-ban érkező brazil játékos 2011-ben felgyújtotta a bérelt villáját. A ház teljesen kiégett, és másfél millió eurós (közel 450 millió forint) kár keletkezett. A légióst kisebb füstmérgezéssel kórházba szállították, de komolyabb baja nem esett.

Legfrissebb hírek

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
10 órája

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
11 órája

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04
Ezek is érdekelhetik