Bayern: menedzsere elmondta, Lewandowski távozni akar!

Vágólapra másolva!
2018.05.30. 09:56
null
Lehet, hogy Lewandowskit többet már nem látjuk Bayern-mezben (Fotó: AFP)
Pini Zahavi, a Bayern München labdarúgócsapatát erősítő Robert Lewandowski menedzsere a Bild érdeklődésére elmondta, ügyfele új kihívásra vágyik, ezért a nyári átigazolási időszakban távozna, és erről már a bajor klub vezetőségét is tájékoztatta.

 

„Tisztában vagyunk vele, hogy mi zajlik Robert körül, és örülünk neki, hogy még több évig szerződés köti őt a Bayernhez. Nem kell aggódni, Lewandowski a következő szezonban is a klub játékosa lesz” mondta három héttel ezelőtt Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója.

Ehhez képest a legfrissebb hírek már arról szólnak, hogy a 30. életévét augusztusban betöltő csatár a nyáron szeretne klubot váltani, és erről már értesítette is a Bayern elöljáróit.

„Robert úgy érzi, változásra és új kihívásra van szüksége. A döntését már tudatta is a Bayern vezetőivel. Robertet nem a pénz vagy egy konkrét klub motiválja, mivel a világ legjobb csatárát gyakorlatilag minden topcsapat szeretné megszerezni” – mondta Zahavi a Bildnek.

A hatszoros német bajnok, háromszoros Bundesliga-gólkirály kapcsán leggyakrabban a Real Madrid érdeklődéséről lehetett hallani, de Zahavi nyilatkozata után már állítólag az Internazionale és a Juventus is készen áll arra, hogy lecsapjon a világbajnokságra készülő lengyel támadóra, akinek a szerződése 2021-ben jár le a Bayernnél.

Lewandowski a mögöttünk hagyott szezonban minden sorozatot figyelembe véve 48 meccsen 41 gólt szerzett a bajoroknál.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
8 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
12 órája

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48
Ezek is érdekelhetik