Bayern: Élber szerint jelenleg Lewandowski a világ legjobbja

MTI (Közzétette: M. D.)MTI (Közzétette: M. D.)
2020.11.28. 10:16
null
Robert Lewandowski szép szavakat kapott Giovane Élbertől (Fotó: AFP)
Giovane Élber, a Bayern München korábbi brazil válogatott labdarúgója szerint jelenleg a bajorok lengyel támadója, Robert Lewandowski a világ legjobb játékosa.

 

A 15-szörös válogatott futballista – aki 1997 és 2003 között játszott a Bayernben – a Stuttgarter Zeitung lapnak adott nyilatkozatában kiemelte: a lengyel támadóval „Messi, Ronaldo, Neymar és Mbappé sem tudta tartani a lépést”.

„A legutóbbi szezonban ő volt a világ legjobb futballistája. És a mostani idényben a helyzet semmit sem változott” – utalt Lewandowskira Élber. Hozzátette, a 32 éves lengyel csatár nem elégedett meg azzal, amit már elért, nem ül a babérjain.

„Pontosan ez az, amit a Bayernben megtanult, hogy nem szabad hátradőlnie, ha elért egy célt. A következő idényben újra minden a nulláról indul, a régi sikerek és érdemek már nem számítanak semmit” – mondta.

Lewandowski az előző idényben 47 tétmérkőzésen 55 góllal segítette a Bayernt, amely a Bajnokok Ligáját, a bajnokságot, valamint a Német Kupát is megnyerte. A 2020–2021-es idényben 13 tétmérkőzésen 14-szer volt eredményes és van öt gólpassza.

Az előző BL-szezont illetően már Lewandowskit választották meg a legjobbnak, és a nemzetközi szövetségnél (FIFA) is a legfőbb esélyesnek számít az év játékosa címre. Így lett volna ez az Aranylabda esetében is, amelyet azonban pechjére a koronavírus-járvány miatt az idén – a díj 64 éves történetében először – nem osztanak ki.

Ki ne emlékezne Giovane Élberre?! (Fotó: AFP)
Ki ne emlékezne Giovane Élberre?! (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

„Ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz” – Lewandowski elbúcsúzott a szurkolóktól

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 10:27

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10

Harry Kane kihagyott tizenegyese is belefért, a Bayern nyert Wolfsburgban

Német labdarúgás
2026.05.09. 20:30

BL: a Bayernt sújtó bírói hibák miatt keseregnek Németországban

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 11:29

Dembélé beelőzte Mbappét; a PSG a Barcelona gólrekordját ostromolhatja a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 11:03
Ezek is érdekelhetik