Bayern: az „új Neuerként” érkezett, csupán egy bajnoki után kölcsönadnák

2021.05.18. 08:30
null
Alexander Nübel Franciaországban szerezhet hasznos tapasztalatokat (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint a volt Bayern-edző, Niko Kovac által irányított AS Monaco és a szintén a francia élvonalban szereplő Lille is szívesen látná soraiban Alexander Nübelt. A 24 éves kapus múlt nyáron szerződött a Bayern Münchenhez, ám Manuel Neuer mögött csupán négy tétmeccsen kapott lehetőséget ebben az idényben, a Bundesligában pedig csak múlt hétvégén mutatkozott be müncheniként.

 

Bár egy éve még úgy nyilatkozott, ha miatta ugyan nem is játszik, akkor is rengeteget tanulhat Manuel Neuertől – egy idény után viszont változni látszanak Alex Nübel prioritásai.

Csatár volt 15 évesen, ma már Münchenben is hiszik, az új Neuer lehet

A 24 éves kapus a Sky információi szerint védeni szeretne, és szívesen igazolna kölcsönben más klubhoz. Érdeklődőben nincs is hiány, az AS Monaco és a Lille akár kétéves kölcsönszerződéssel is megszerezné a futballistát. Szintén az érdeklődök közé tartozik a Borussia Dortmund, ám utóbbi klubnak nincs sok esélye: Nübel inkább a Bundesligán kívül szerezne tapasztalatokat.

A kapus 2020 tavaszán kötelezte el magát a Bayern mellett, akkor még bizonytalan volt a posztrivális Neuer sorsa, akivel csak hónapokkal később egyezett meg a bajor klubvezetés a 2021 nyarán lejáró szerződésének meghosszabbításáról.

Nübel korábban a Paderborn második csapatában, 2015 nyarától pedig a Schalkéban szerepelt. Utóbbi együttes a szerződése lejártával volt kénytelen lemondani az U21-es válogatott labdarúgó szolgálatairól.

Neuer jelenlegi szerződése 2023, Nübelé 2025 nyaráig szól a Bayern Münchennél.

 

Legfrissebb hírek

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

A kapusok remekeltek Brestben, szoros meccsen nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.13. 22:52

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Megszerezte első pontjait az Auxerre, a Lorient kétgólos előnyt adott el

Francia labdarúgás
2026.09.12. 22:57

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39