Az edzők szerint a Bayern lesz a bajnok

Vágólapra másolva!
2010.08.10. 13:43
null
Az edzők szerint a Bayern játékosainak nem kell beérniük a Szuperkupa magasba emelésével (Fotó: Action Images)
A Bundesligában dolgozó szakemberek nagy része egyetért abban, hogy a címvédő Bayern Münchennek van a legnagyobb esélye rá, hogy a 2010–2011-es szezonban megszerezze a bajnoki címet.

 

A dpa német hírügynökség a 18 német élvonalbeli csapat vezetőedzőjét kérdezte arról, melyik együttes végez az első helyen a bajnokságban. A 18 szakemberből 15 a müncheniek végső sikerére tippelt.

A Borussia Dortmund vezetőedzője, Jürgen Klopp azzal indokolta válaszát, hogy „egyik német csapat keretének erőssége sem közelíti meg a Bayern Münchenét”.

A Bayer Leverkusent irányító Jupp Heynckes ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a Schalke megnehezítheti a müncheniek dolgát, ugyanis véleménye szerint a gelsenkircheniek „nagyon jól erősítettek", többek között megszerezték Raúlt a Real Madridtól.

ÍGY LÁTJÁK AZ EDZŐK AZ ESÉLYEKET
 

Louis van Gaal (FC Bayern): „Úgy vélem, a csapat előrébb tart, mint az előző szezonban. A játékosok pontosan tudják, mit akarunk. Úgy gondolom, újabb lépést tehetünk előre. És úgy vélem, a Bayern Münchennek mindig meg kell felelnie a magas elvárásoknak.”

 

Felix Magath (FC Schalke 04): „Mindig a Bayern München a favorit, mivel a münchenieknek van a legerősebb kerete.”

 

Thomas Schaaf (Werder Bremen): „Van néhány csapat, amelynek lehet esélye a bajnoki címre, de csak annyit mondhatok, hogy aki az utolsó forduló után az élen áll, az lesz a bajnok.”

 

Christian Gross (VfB Stuttgart): „A Bayern München. A münchenieknél nem voltak nagy változások a keretben. Úgy vélem, a játékosok összeszoktak, és tovább folytatják a megkezdett utat.”

 

Armin Veh (Hamburger SV): „Hogy ki lesz a bajnok? A Bayern Münchenre tippelek. Nagyon jó a játékosállományuk.”

 

Jupp Heynckes (Bayer 04 Leverkusen): „A Bayern München – mindig a müncheniek a favoritok a hagyományosan erős játékoskeretük miatt. De a Schalke is nagyon jól erősített.”

 

Jürgen Klopp (Borussia Dortmund): „A Bayern lesz a bajnok, mert egyik német csapat keretének erőssége sem közelíti meg a müncheniekét.”

 

Holger Stanislawski (FC St. Pauli): „A Bayern nagyon magabiztosan nyeri meg a bajnokságot.”

 

Zvonimir Soldo (1. FC Köln): „A bajorok – mert az övék a legjobb csapat.”

 

Michael Frontzeck (Borussia Mönchengladbach): „Egyértelmű – a Bayern München. A legerősebb keret az övék, egyénileg és csapatként is erősek. Ismét összejön nekik az arany.”

 

Dieter Hecking (1. FC Nürnberg): „A Bayern lesz a bajnok, mivel az ő keretük a legjobb.”

 

Marco Kurz (1. FC Kaiserslautern): „A sorrendet nem árulom el, Bremen, Schalke, Bayern.”

 

Steve McClaren (VfL Wolfsburg): „Számomra mindig a Bayern a favorit. Az idén még erősebbek, mint az előző szezonban.”

 

Ralf Rangnick (1899 Hoffenheim): „Bayern München.”

 

Michael Skibbe (Eintracht Frankfurt): „Bayern München.”

 

Thomas Tuchel (FSV Mainz 05): „A Bayern, mert az övék a legerősebb keret.”

 

Mirko Slomka (Hannover 96): „A Bayern Münchenre tippelek. Ha tudják folytatni az előző szezonban megkezdett utat, nem lehet őket megállítani.”

 

Robin Dutt (SC Freiburg): „A favorit – mint mindig – ezúttal is az FC Bayern.”

 

Legfrissebb hírek

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
4 órája

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
20 órája

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50
Ezek is érdekelhetik