Korábbi vb-ezüstérmes lett Gulácsiék edzője Lipcsében

2026.06.22. 19:00
Az argentin Martín Demichelis lett a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője – jelentették be hétfőn.

A lipcsei klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a 45 esztendős tréner szerződése két évre szól.

Demichelis játékosként négy bajnoki címet nyert hazájában a River Plate színeiben, majd 2003 és 2010 között ugyancsak négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes lett a Bayern Münchennel, amelyben 259 alkalommal lépett pályára. Ezt követően volt a Manchester City, a Málaga, az Espanyol és az Atlético Madrid hátvédje is. Az argentin válogatottban 51 mérkőzésen szerepelt, és két gólt szerzett, 2014-ben világbajnoki ezüstérmes lett.

Visszavonulása után előbb a Málaga másodedzője lett, majd a Bayern München utánpótlásában tevékenykedett. A River Plate volt az első felnőttcsapat, amelyet vezetőedzőként irányított, és rögtön megnyerték a bajnoki címet és a kupát is Argentínában. Két sikeres év után az útja Mexikóba vezetett, a CF Monterrey bajnoki döntőbe jutott a vezetésével.

Ezután visszatért Európába, átvette a Mallorca irányítását, de nem tudta megakadályozni a csapat kiesését az élvonalból.

Az RB Leipzig az elmúlt idényben bronzérmet szerzett a Bundesligában, azaz a következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelhet, ennek ellenére múlt szerdán menesztették Ole Werner vezetőedzőt.

 

Legfrissebb hírek

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 13:32

Néhány nappal a budapesti vereség után kirúgja edzőjét a Torreense

Európa-liga
2026.10.27. 12:40

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 18:18

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 14:19

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45

Ismét Márton Gábor lett az NB II-es Kozármisleny vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.08.26. 17:24

Megvan az NB III-as Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.10. 13:11