A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

R. P.R. P.
2026.02.01. 19:37
null
Serhou Guirassy (jobbra) két gólt szerezve nyerte meg a meccset a Dortmundnak (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 20. fordulójában a Borussia Dortmund 3–2-re legyőzte a Hiedenheimet, míg a VfB Suttgart csak a 89. percben elért góllal kerekedett felül a Freiburgon.

A papírfoma szerint a Borussia Dortmundnak simán kellett volna győznie a kiesőjelölt Heidenheim ellen. A hazaiak meg is szerezték a vezetést a 44. percben, Waldemar Anton révén, ám mégsem vonulhattak előnnyel az öltözőbe a szünetben, mivel a hosszabbítás ötödik percében Julian Niehues egyenlített… Sőt, a második játékrész elején Niehues ismét betalált.

Aztán mégis Serhou Guirassy lett a főszereplő, aki két perc alatt két gólt szerzett, az egyiket büntetőből. Majd a hajrában Guirassy ismét tizenegyest végezhetetett el, de ezt már kihagyta. Ennek nem lett „következménye” vagyis a Heidenheim már nem tudott egyenlíteni, így maradt a 3–2-es Borussia-siker.

Ez volt a forduló leggólgazdagabb meccse, de a dortmundiak számára a legfontosabb, hogy két pontot faragtak a Bayern Münchennel szembeni hátrányból, és már csak hat egységre vannak a bajorok mögött a tabellán.


Csak a 89. percben szerzett góllal nyert a Stuttgart a Freiburg ellen. Ermedin Devirovic élete egyik legfontosabb gólját lőtte, ráadásul az egyik legkülönlegesebbet is. Ez volt az 50. gólja a német élvonalban, másrészt az első, amit a tizenhatoson kívülről lőtt…

NÉMET BUNDESLIGA
20. FORDULÓ
VfB Stuttgart–Freiburg 1–0 (Demirovic 90.)
Borussia Dortmund–Heidenheim 3–2 (Anton 44., Guirassy 68. – 11-esből, 69., ill. Niehues 45+5., 48.)

Szombati mérkőzések
Hamburg–Bayern München 2–2 (Fábio Vieira 34. – 11-esből, L. Vuskovic 53., ill. Kane 42., Luis Díaz 46.)
Augsburg–St. Pauli 2–1 (Gregoritsch 41., 59., ill. Sinani 32.)
Eintracht Frankfurt–Bayer Leverkusen 1–3 (Koch 50., ill. Arthur 26., Tillman 33., Aleix García 90+3.)
Kiállítva: Szkiri (70., Frankfurt)
Hoffenheim–Union Berlin 3–1 (Kramaric 42., 45. – az elsőt 11-esből, Diogo Leite 47. – öngól, ill. R. Khedira 68.)
RB Leipzig–Mainz 1–2 (Harder 40., ill. Amiri 45+5. – 11-esből, Silas 49.)
Werder Bremen–Mönchengladbach 1–1 (Topp 90+4., ill. Tabakovic 61.)
Pénteken játszották
1. FC Köln–Wolfsburg 1–0 (Maina 29.)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. Bayern München

20

16

3

1

74–18

+56 

51 

  2. Borussia Dortmund

20

13

6

1

41–19

+22 

45 

  3. Hoffenheim

20

13

3

4

43–23

+20 

42 

  4. Stuttgart

20

12

3

5

37–26

+11 

39 

  5. RB Leipzig

20

11

3

6

38–27

+11 

36 

  6. Bayer Leverkusen

19

11

2

6

38–26

+12 

35 

  7. Freiburg

20

7

6

7

31–33

–2 

27 

  8. Eintracht Frankfurt

20

7

6

7

40–45

–5 

27 

  9. Union Berlin  

20

6

6

8

25–33

–8 

24 

10. 1. FC Köln

20

6

5

9

29–32

–3 

23 

11. Augsburg

20

6

4

10

24–37

–13 

22 

12. Mönchengladbach

20

5

6

9

24–33

–9 

21 

13. Hamburg

19

4

7

8

19–29

–10 

19 

14. Wolfsburg

20

5

4

11

28–42

–14 

19 

15. Werder Bremen

20

4

7

9

22–38

–16 

19 

16. Mainz

20

4

6

10

23–33

–10 

18 

17. St. Pauli

20

3

5

12

18–34

–16 

14 

18. Heidenheim

20

3

4

13

19–45

–26 

13 

 

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Szikora Melinda tíz védést mutatott be a BVB-ben

Kézilabda
4 órája

Szalai Attila: Ha újra dönthetnék, ismét a Bundesligába szerződnék

Magyar válogatott
8 órája

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Dán bravúr a ködös Albionban – a Midtjylland idegenben szerzett előnyt a Forest ellen

Európa-liga
2026.03.12. 23:11

Idegenben szerzett előnyt az Aston Villa és a Porto az Európa-ligában

Európa-liga
2026.03.12. 20:59
Ezek is érdekelhetik