Ebben az évben már nem léphet pályára Gulácsiék csapattársa

T. Z.T. Z.
2025.11.26. 12:10
null
Assan Ouédraogo (20) ebben az évben már nem játszhat (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig német válogatott középpályása, Assan Ouédraogo sérülés miatt hetekig nem állhat csapata rendelkezésére.

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató Lipcse vasárnap 2–0-s győzelmet aratott a Bundesligában a Werder Bremen ellen. A találkozón Assan Ouédraogo szerezte a hazai csapat vezető találatát, és ekkor még semmi jel nem utalt arra, hogy hamarosan nagyon rossz hírek érkeznek a játékosról – aki egyébként nagyszerű időszakon van túl, hiszen november 17-én bemutatkozott a német válogatottban a Szlovákia elleni 6–0-ra megnyert világbajnoki selejtezőn, ahol gólt is szerzett.

A Werder elleni bajnoki után azonban rossz híreket kapott a Lipcse: mint kiderült, Ouédraogo ínsérülést szenvedett a bal combhajlító izmában, emiatt a klub tájékoztatása szerint hetekig nem léphet pályára.

A 19 éves játékos egyébként Marco Grüll-lel ütközött a Werder elleni találkozó 53. percében, és bár akkor tudta folytatni a játékot – mi több, nem sokkal később gólt is szerzett –, a hétfői és a keddi orvosi vizsgálatok is megerősítették, hogy ebben a naptári évben már nem állhat csapata rendelkezésére.

  1. Bayern München

11

10

1

41–8

+33 

31 

  2. RB Leipzig

11

8

1

2

22–13

+9 

25 

  3. Bayer Leverkusen

11

7

2

2

27–15

+12 

23 

  4. Borussia Dortmund

11

6

4

1

19–10

+9 

22 

  5. Stuttgart

11

7

1

3

20–15

+5 

22 

  6. Eintracht Frankfurt

11

6

2

3

27–22

+5 

20 

  7. Hoffenheim

11

6

2

3

22–17

+5 

20 

  8. Union Berlin

11

4

3

4

14–17

–3 

15 

  9. Werder Bremen

11

4

3

4

15–20

–5 

15 

10. 1. FC Köln

11

4

2

5

20–19

+1 

14 

11. Freiburg

11

3

4

4

15–20

–5 

13 

12. Mönchengladbach

11

3

3

5

16–19

–3 

12 

13. Augsburg

11

3

1

7

15–24

–9 

10 

14. Hamburg

11

2

3

6

9–17

–8 

15. Wolfsburg

11

2

2

7

13–21

–8 

16. St. Pauli

11

2

1

8

9–21

–12 

17. Mainz

11

1

3

7

11–19

–8 

18. Heidenheim

11

1

2

8

8–26

–18 

a BUNDESLIGA ÁLLÁSA

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
8 órája

Kiss Tamást megműtötték az arccsonttörése után

Légiósok
2026.02.23. 19:33

Drámai vallomás: kis híján amputálni kellett Lindsey Vonn lábát

Téli sportok
2026.02.23. 18:20

Loftus-Cheek több hónapra kidőlt a sorból

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 10:34

Két góllal vezetett a szünetben az RB Leipzig, de a ráadásban pontot mentett a BVB

Német labdarúgás
2026.02.21. 20:46

Megsérült a Real Madrid védője

Spanyol labdarúgás
2026.02.20. 19:34

Ötvös Bencét sérülés miatt cserélték le a Ludogorec ellen, de bízik a gyors visszatérésben

Labdarúgó NB I
2026.02.20. 12:47

Legalább nyolc hónapig nem játszhat az ETO FC középpályása

Labdarúgó NB I
2026.02.18. 19:05
Ezek is érdekelhetik