A Leverkusen a hajrában egyenlített, majd tizenegyesekkel elhódította a német Szuperkupát

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.08.17. 22:40
Christof KoepselA Leverkusen nyerte a német Szuperkupát (Fotó: Getty Images)
A 37. perctől emberhátrányban játszó Bayer Leverkusen a 88. percben egyenlített a VfB Stuttgart ellen, majd a tizenegyespárbajt megnyerve hazai pályán elhódította a német labdarúgó Szuperkupát.

A Stuttgart és a Bayer Leverkusen is második alkalommal játszott a Szuperkupáért. 1992-ben a Stuttgart a Hannovert felülmúlva magasba emelhette a trófeát, ellenben egy évvel később a Leverkusen a Werder Bremen ellen tizenegyesekkel kikapott.

Mozgalmasan indult a találkozó, a 11. percben Edmond Tapsoba lefejelt labdáját segítette Victor Boniface a kapuba. Négy perccel később Maximilian Mittelstädt középre tett labdáját Enzo Millot tekerte el a bal alsó sarokba, így negyedóra játékot követően 1–1-re álltak a csapatok. A 37. percben emberelőnybe került a Stuttgart, Martin Terrier belépője ért egyből piros lapot.

A Stuttgart a 63. percben a saját térfeléről indított akció végén szerezte meg a vezetést, az egy perccel korábban beálló Deniz Undav első labdaérintéséből Frans Kratzig keresztezését kotorta a kapuba. Xabi Alonsóék tíz emberrel is támadtak az egyenlítésért, a legközelebb a 79. percben járt a gólhoz a hazai csapat: Jeanuël Belocian kapott jó kiugratást, de Alexander Nubel jól jött ki kapujából és védte a próbálkozást.

A Leverkusen az előző idényben gyakran az utolsó percekben egyenlített vagy mentett pontot, és ez ezúttal sem volt másként. A 88. percben a csereként beállt Alejandro Grimaldo ugratta ki a szintén csereként pályára lépő Patrik Schicket, és a cseh csatár ballal a jobb alsó sarokba gurított, így 2–2-vel zárult a rendes játékidő.

Kratzig és Silas is kihagyta a tizenegyest, míg Xabi Alonso együtteséből mindenki pontosan célzott, így a Leverkusen történelme során először megnyerte a német Szuperkupát. A Leverkusen 2023 májusa óta nem szenvedett vereséget német ellenféllel szemben, a klubnak ez volt az ötödik trófeája, ebből hármat Xabi Alonsóval nyert a gárda.

NÉMET SZUPERKUPA
Bayer Leverkusen–VfB Stuttgart 2–2 (Boniface 11., Schick 88., ill. Millot 15., Undav 63.) – tizenegyesekkel 4–3
Kiállítva: Terrier (37., Leverkusen)

 

Legfrissebb hírek

Nebel duplájával szerezte meg a három pontot a Mainz a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
1 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
Tegnap, 17:39

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

„Éreztem, hogy hozzáér a lábamhoz, tudtam, ha elesek, tizenegyes lesz” – Madueke az Arsenal egyenlítéséről

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 09:56

BL: Az ágyúktól sem ijednek meg a németek

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 08:57

Ráadásbeli öngóllal nyert a Lipcse; hatgólos meccsen ikszelt a Leverkusen

Német labdarúgás
2026.03.07. 17:35
Ezek is érdekelhetik