Leipzig: a visszatérő Gulácsit és Orbánt dicséri a vezetőedző

2024.02.05. 09:45
A szeptember óta először kezdőként pályára lépő Orbán szerint nagyon éretten játszik a csapat (Fotó: Twitter/RB Leipzig)
Marco Rose vezetőedző szerint az RB Leipzig vasárnapi, 2–0-s bajnoki sikerében jelentős szerepe volt a hosszú idő után újra kezdő két magyar válogatott futballistának, a kapus Gulácsi Péternek és a védő Willi Orbánnak.

A lipcsei csapat, amely három vereséggel rajtolt 2024-ben, hazai pályán győzte le a Schäfer Andrással felálló Union Berlint a Bundesliga 20. fordulójában.

A kapuban Gulácsi Péter először kapott lehetőséget a bajnokságban a 2022. október 5-én elszenvedett súlyos térdsérülése óta, míg a csapatkapitány Willi Orbán szeptemberben sérült meg, azóta most kezdett először.

A tapasztalat vissza is hozta a stabilitást az RB Leipzig játékába, az együttes október óta először nyert úgy, hogy nem kapott gólt – írja a dpa német hírügynökség.

„Úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt elképzeltük és kívántuk, bár az elmúlt hetek alapján ez nem volt magától értetődő – értékelt Marco Rose, aki a hullámvölgybe került csapat játékán új impulzusokkal változtatott. – Nyugalmat árasztottunk magunkból, de nem voltunk túlzottan magabiztosak. Ez jót tesz a közönségnek, a közönség pedig jót tesz nekünk.”

Hozzátette: a tapasztalt futballisták tartást adtak a fiatalabbaknak a támadások során.

„Fontos, hogy a két fiatal srác elöl jó formában van és eredményes” – dicsérte a szakember a két gólszerzőt, Lois Opendát és Benjamin Seskót.

„Az évkezdet nem volt könnyű számunkra, de mindig tudtuk, mire vagyunk képesek, és azt is, hogy mit kell tennünk az ilyen kellemetlen riválisok ellen, mint az Union Berlin” – nyilatkozott Willi Orbán, aki elsősorban magyar csapattársa, Gulácsi visszatérésének és jó teljesítményének örült.

Orbán hangsúlyozta: a társai sokat segítettek neki a mérkőzés során, így könnyű dolga volt.

„Az egész csapat nagyon érett teljesítményt nyújtott, keveset hibáztunk, uraltuk a játékot és megérdemelten szereztük meg a három pontot” – tette hozzá.

Az RB Leipzig jelenleg az 5. helyen áll a tabellán.

Német labdarúgás
2024.02.04. 17:39

Bundesliga: nem tudtak gólt rúgni a visszatérő Gulácsi Péternek, győzött a Leipzig

A szintén hosszú ideig sérült Willi Orbán is visszatért a kezdő tizenegybe.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Willi Orbán párját keressük a magyar válogatott védelmének közepére

Magyar válogatott
2026.09.23. 09:24

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27