2. Bundesliga: dopping miatt két évre eltiltották Németh András csapattársát

D. S. B.D. S. B.
2023.03.30. 13:26
null
Doppingvétségen kapták Mario Vuskovicsot, akit két évre eltiltottak (Fotó: Getty Images)
Kétéves eltiltást szabott ki a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) a német másodosztályban szereplő Hamburger SV horvát játékosára, Mario Vuskovicra, akinek vizeletéből az A- és a B-minta is exogén eritropoetin, azaz EPO jelenlétét mutatták ki – számolt be róla a Bild.

 

„Az eljárás eredményeként a DFB Sportbírósága meggyőződött róla, hogy a kreischai laboratóriumban a játékos vizeletéből vett A- és B-minta elemzése exogén eritropoetin, röviden EPO jelenlétét mutatta ki” – közölte Stephan Oberholz, a német szövetség sportbíróságának vezetője.

Mario Vuskovic és a Hamburg minden bizonnyal fellebbez az ítélet ellen, ugyanakkor Oberholz közölte, a 2022. szeptember 16-án, edzésen adott mintát ötször elemezték elismert tudományos módszerekkel és valamennyi elemzés kimutatta a tiltott szer jelenlétét.

Ismertette azt is, még egy oslói EPO-szakértőt kis felkértek a minta elemzésére, Vuskovicék pedig nem tudtak bizonyítékkal szolgálni, hogy hamis a doppinglelet.

Oberholz megjegyezte, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ilyen szabálysértések esetén négyéves eltiltást szokott kiszabni.

Legfrissebb hírek

Keresztes Krisztián bemutatkozott a 2. Bundesligában

Légiósok
2026.08.09. 16:03

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Schäferék hat nyeretlen meccs után győztek újra Mainzban

Német labdarúgás
2026.05.10. 21:40