Bundesliga: a Dortmund vezetett, de nem nyert Augsburgban

P. K.P. K.
2022.02.27. 19:34
null
Noah Sarenren Bazee fejesével mentett pont az Augsburg a Dortmund ellen (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Borussia Dortmund sokáig vezetett, de nem tudott győzni Augsburgban.

 

A 24. forduló záró mérkőzésén, az Augsburg–Dortmund meccsen a tabellán 2. helyen álló BVB vezetőedzője, Marco Rose a több mint egy hónapja sérüléssel bajlódó Erling Haalanddal együtt összesen kilenc játékosára nem számíthatott különböző problémák miatt.

A vendégek azonban a második helyzetükből így is megszerezték a vezetést Thorgan Hazard szólója végén a 35. percben. 0–1

Ezt követően azonban hiába birtokolták többet a labdát a dortmundiak, újabb gólt már nem tudtak szerezni. A hazaiak viszont a második félidőben az egyetlen kaput eltaláló kísérletükből (a meccsen összesen háromszor találták el), a becserélése után nyolc perccel gólt fejelő Noah Sarenren Bazee révén egyenlítettek, így egy pontot sikerült megmenteniük. 1–1

A bennmaradásért küzdő, két vesztes meccs után először pontot szerző Augsburg számára ez az iksz még sokat érhet a végelszámolásnál, a két győztes bajnoki után újra pontot veszítő Dortmund pedig így nyolc pontra van a listavezető Bayern Münchentől és hattal előzi meg a 3. Leverkusent.

NÉMET BUNDESLIGA
24. FORDULÓ
Augsburg–Borussia Dortmund 1–1
(Sarenren Bazee 78., ill. T. Hazard 35.)

KORÁBBAN
Bochum–RB Leipzig 0–1 (Nkunku 82.)
SZOMBATI EREDMÉNYEK

Eintracht Frankfurt–Bayern München 0–1
(L. Sané 71.)
Freiburg–Hertha BSC 3–0
(Grifo 12. – 11-esből, Schade 83., Höler 86.)
Greuther Fürth–1. FC Köln 1–1 (Griesbeck 69., ill. Kainz 52.)
BayerLeverkusen–Arminia Bielefeld 3–0 (Alario 30., M. Diaby 57., 81.)
Borussia Mönchengladbach–Wolfsburg 2–2 (Thuram 42., Embolo 82., ill. Wind 6., Bornauw 33.)
Union Berlin–Mainz 3–1 (Haragucsi 8., S. Becker 56., Awoniyi 75., ill. Burgzorg 90+1.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Hoffenheim–Stuttgart 2–1 (Baumgartner 85., 90., ill. Endo 58.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 24 19 1 4 75–26 +49 58
2. Borussia Dortmund 24 16 2 6 64–37 +27 50
3. Bayer Leverkusen 24 13 5 6 63–39 +24 44
4. RB Leipzig 24 12 4 8 50–28 +22 40
5. Freiburg 24 11 7 6 39–26 +13 40
6. Hoffenheim 24 12 4 8 47–36 +11 40
7. Union Berlin 24 10 7 7 32–32 0 37
8. 1. FC Köln 24 9 9 6 36–38 –2 36
9. Mainz 24 10 4 10 35–29 +6 34
10. Eintracht Frankfurt 24 8 7 9 33–36 –3 31
11. Bochum 24 8 5 11 25–34 –9 29
12. Wolfsburg 24 8 4 12 26–37 –11 28
13. Mönchengladbach 24 7 6 11 32–48 –16 27
14. Arminia Bielefeld 24 5 10 9 22–32 –10 25
15. Augsburg 24 5 8 11 26–41 –15 23
16. Hertha 24 6 5 13 25–54 –29 23
17. VfB Stuttgart 24 4 7 13 28–45 –17 19
18. Greuther Fürth 24 3 5 16 22–62 –40 14

 

Legfrissebb hírek

Egy sarkazós és egy félpályás góllal nyert az Augsburg története 500. Bundesliga-meccsén

Német labdarúgás
9 órája

Vinícius Júnior nagyszerűen érzi magát, és különösen motiváltan várja a visszavágót

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 11:43

Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány

Kézilabda
2026.02.22. 19:46

Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 17:30

Két góllal vezetett a szünetben az RB Leipzig, de a ráadásban pontot mentett a BVB

Német labdarúgás
2026.02.21. 20:46

Meleg volt a végén a pite, de a Bayern München legyőzte a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.02.21. 17:41

Az első félidő elején és végén is betalált a Dortmund, kétgólos előnyt szerzett a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 23:07

Folytatódott a Heidenheim rossz sorozata

Német labdarúgás
2026.02.15. 17:25
Ezek is érdekelhetik