Németország: a DFB-elnök szeretné, hogy a válogatottakat beoltsák

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.11.15. 13:21
null
A német válogatott kijutott a 2022-es világbajnokságra (Fotó: AFP)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) megbízott elnöke, Rainer Koch szeretné, ha az ország válogatottjainak valamennyi játékosa be lenne oltva koronavírus ellen – írja az MTI.

 

„Mindannyian ugyanazon a véleményen vagyunk, tovább kell dolgoznunk azon, hogy meggyőzzük az embereket: adassák be maguknak az oltást” – nyilatkozta Rainer Koch a Nürnberger Nachrichtenben hétfőn megjelent interjúban.

Hangsúlyozta: az, hogy ezt kommunikálják a különböző korosztályok válogatott játékosai felé, a szövetségi kapitányok és a sportigazgatók feladata, miután ő maga nincs abban a helyzetben, hogy „asztaltól asztalig” menjen.

A törvényszéki bíróként dolgozó Koch kiemelte, tiszteletben tartjaa személyiségi jogokat és az egyén szabadságát, ugyanakkor felvetette a kérdést: másoknak milyen mértékben kell elfogadniuk magukra nézve az egyesek döntéséből származó negatív következményeket.

Múlt hét elején a vb-selejtezőkre készülő Nationalelf egyik tagjának, Niklas Sülének pozitív lett a koronavírustesztje, emiatt öt futballistának, köztük Joshua Kimmichnek karanténba kellett vonulnia. Süle és Kimmich klubtársak a Bayern Münchenben, utóbbi október végén jelentette be, hogy még nincs beoltva.

Az eset után Hansi Flick szövetségi kapitány jelezte: a jövőben megfontolja, hogy kihagyja a válogatott keretéből az oltatlan játékosokat.

A vb-részvételét már korábban biztosító német együttes a hiányzók nélkül is megnyerte utolsó két kvalifikációs mérkőzését, a Liechtenstein elleni hazai 9–0-s gála után Örményországban 4–1-re győzött.

Legfrissebb hírek

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
2026.07.03. 19:29

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:26

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
2026.06.30. 01:28

Vb 2026: A németek védelmükbe vették Manuel Neuert, a kapus sem hibáztatja magát

Foci vb 2026
2026.06.26. 09:28