Bundesliga: először veszített a Bayern az új idényben

K. B.K. B.
2021.10.03. 19:27
null
Filip Kosztics döntötte el a Bayern elleni csatát (Fotó: AFP)
A Bayern München küzdelmes meccsen 2–1-re kikapott vasárnap a Frankfurttól a német első osztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) hetedik fordulójában.

 

Hazai pályán, az Allianz Arénában fogadta az új évadban még veretlen Bayern München a bajnokságban nyeretlen Frankfurtot. Igaz, utóbbi csupán egyszer kapott ki, és öt döntetlent tudhatott maga mögött, a mérkőzés esélyesének egyértelműen a Bayern számított, amely ráadásul könnyed góllal szerezte meg a vezetést: Martin Hinteregger előre ívelés helyett a saját térfelén eladta a labdát, amire gyorsan reagáltak a hazaiak, és Leon Goretzka lőtt gólt.

Hinteregger három perccel később korrigálta a hibáját, Filip Kosztics szögletből ívelt labdáját fejelte Manuel Neuer kapujába. A mérkőzést Kosztics döntötte el a 83. percben, kiszorítottnak nevezhető helyzetből, bal szélről állította be az 1–2-es végeredményt. Érdekesség, hogy a Bayern 21 kísérletből 11-szer találta el a kaput, míg a Frankfurt ugyanezen mutatója ötből három.

Az Eintracht Frankfurt több mint 20 év után nyert ismét az FCB vendégeként. A vasárnapi sikerben hatalmas érdeme van Kevin Trapp kapusnak, aki számos alkalommal védett bravúrral.

NÉMET BUNDESLIGA
7. FORDULÓ
Bayern München–Eintracht Frankfurt 1–2
(Goretzka 29., ill. Hinteregger 32., Kosztics 83.)
Később
Bielefeld–Leverkusen 0–3 (M. Diaby 18, Schick 24., 57., Dembiray 90+1.)
Korábban
Mainz–Union Berlin 1–2 (Ingvartsen 39., ill. Awoniyi 69., 73.)
RB Leipzig–Bochum 3–0 (André Silva 70., Nkunku 73., 79.)
Borussia Dortmund–Augsburg 2–1 (Guerreiro 10. – 11-esből, Brandt 51., ill. Zeqiri 35.)
Hertha BSC–Freiburg 1–2 (Piatek 70., ill. Lienhart 17., Petersen 78.)
VfB Stuttgart–Hoffenheim 3–1 (M. Kempf 18., Mavropanosz 60., Massimo 81., ill. J. Larsen 84.)
Wolfsburg–Mönchengladbach 1–3 (Waldschmidt 25., ill. Embolo 5., Hofmann 7., Scally 90+5.)
1. FC Köln–Greuther Fürth 3–1 (S. Andersson 50., Szkiri 55., 89., ill. Meyerhöfer 7.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 7 5 1 1 24–7 +17 16
2. Bayer Leverkusen 7 5 1 1 20–7 +13 16
3. Borussia Dortmund 7 5 – 2 19–13 +6 15
4. Freiburg 7 4 3 – 11–5 +6 15
5. Wolfsburg 7 4 1 2 9–8 +1 13
6. 1. FC Köln 7 3 3 1 11–8 +3 12
7. Union Berlin 7 3 3 1 10–9 +1 12
8. RB Leipzig 7 3 1 3 15–7 +8 10
9. Mainz 7 3 1 3 7–5 +2 10
10. Mönchengladbach 7 3 1 3 9–10 –1 10
11. Hoffenheim 7 2 2 3 12–11 +1 8
12. VfB Stuttgart 7 2 2 3 12–13 –1 8
13. Eintracht Frankfurt 7 1 5 1 8–10 –2 8
14. Hertha 7 2 – 5 8–20 –12 6
15. Augsburg 7 1 2 4 3–13 –10 5
16. Arminia Bielefeld 7 – 4 3 3–10 –7 4
17. Bochum 7 1 1 5 4–16 –12 4
18. Greuther Fürth 7 – 1 6 4–17 –13 1

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
11 órája

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
17 órája

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Bundesliga: újabb négy gólt lőtt hazai pályán, már ötödik az újonc Elversberg

Német labdarúgás
2026.10.30. 22:40

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Agyhártyagyulladást kapott Vincent Kompany, otthonában gyógyul tovább

Német labdarúgás
2026.10.28. 21:51