Bayern: 23 éves védő érkezett az angol másodosztályból

M. D.M. D.
2021.05.27. 09:56
null
Omar Richards (jobbra) augusztustól már a Bundesligában bizonyíthat (Fotó: Getty Images)
Az angol másodosztályból igazolt a Bayern München labdarúgócsapata! A bajor klub a hivatalos honlapján jelentette be a Readinget elhagyó 23 éves balhátvéd, Omar Richards szerződtetését, akivel 2025-ig szóló megállapodást kötött.

 

A fiatal angol futballista ingyen került a Bayernhez, miután a Championship legutóbbi kiírásában hetedik helyen végző Readingnél lejárt a szerződése. Az egyszeres U21-es válogatott védőt Nagy-Britannia egyik legnagyobb ígéreteként emlegetik a posztján.

Richards a The Athletic jellemzése szerint hasonló karakterű futballista, mint a Bayernben többnyire első számú balhátvédként futballozó kanadai Alphonso Davies: villámléptű, a támadásokat is hatékonyan segíti, sőt akár szélső középpályásként is jól érzi magát a pályán.

A játékos a Fulhamnél nevelkedett, 2013-ban szerződött a Readinghez, amelynél már 2016-ban felkerült az első kerethez, majd a 2017–2018-as idény első bajnokiján be is mutatkozott a felnőttek között. Azóta 104 tétmeccsen szerepelt a Reading színeiben, a mögöttünk hagyott évadban 41 angol másodosztályú bajnokin lépett pályára.

Richards a 3-as mezben futballozik majd a Bayern Münchennél. Értékét a Transfermarkt jelenleg 5 millió euróra becsüli.

 

 


 


Legfrissebb hírek

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
14 órája

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Agyhártyagyulladást kapott Vincent Kompany, otthonában gyógyul tovább

Német labdarúgás
2026.10.28. 21:51

Kenyában játszik stadionavató meccset a Bayern München és az Ajax

Minden más foci
2026.10.28. 17:33

Kíméletlen befejezés, középpályásokat megszégyenítő passzjáték – ezért lett Harry Kane 2026 aranylabdása

Minden más foci
2026.10.27. 16:26

Javult Vincent Kompany állapota, de továbbra is bizonytalan, mikor térhet vissza

Német labdarúgás
2026.10.27. 13:50