Bayern: Alaba négy klub közül választhat a menedzsere szerint

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.29. 13:01
null
Még nem tudni, mit tartogat David Alaba számára a jövő (Fotó: AFP)
Négy klub közül választhatja ki David Alaba, a Bajnokok Ligájában is címvédő Bayern München osztrák válogatott labdarúgója, hogy a nyártól hol akarja folytatni pályafutását – írja az MTI.

 

Pini Zahavi, a 28 éves játékos menedzsere a Kicker című szaklapnak azt mondta, a Real Madridon kívül további három egyesület érdeklődik intenzíven a futballista iránt.

„Közülük kell Davidnak eldöntenie, hogy ki lesz a befutó” – jelentette ki Zahavi, hozzátéve, nincs arra vonatkozó határidő, hogy Alabának meddig kell kiválasztani következő csapatát.

A védőnek a mostani idény végén jár le a szerződés a Bayernnél, mellyel 2008 óta többek között kilenc bajnoki címet, hat kupagyőzelmet és két Bajnokok Ligája-diadalt ünnepelhetett.

Sajtóinformációk szerint Alaba iránt a Real mellett a Paris Saint-Germain, a Chelsea, valamint az FC Barcelona is érdeklődik, a spanyol ABC napilap azonban úgy értesült, hogy a labdarúgó a Real Madridot választja, amellyel egyelőre szóbeli megállapodása van, ami négy idényre szól.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
20 órája

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55
Ezek is érdekelhetik