Hertha: egy különleges Dárdai-mez, amelyre Dárdai Pál sem emlékszik

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 17:03
null
Különleges Dárdai Pál-mezt mutatott be a Hertha (Fotó: Szabó Miklós)
Ritkaságról, sőt lehet, hogy egyedi darabról számolt be a német élvonalbeli Hertha BSC a hivatalos honlapján: a csapat szurkolója, Dirk Johl mezgyűjteményének egyik legértékesebb darabja egy Dárdai Pál nevével ellátott felső. Igen ám, de a rajta lévő mezszám még a berliniek klublegendájának sem rémlik…

 

Az 50 éves drukker elmondása szerint harminc éve gyűjt Hertha-mezeket. A Potsdamban élő Dirk Johl gyűjteménye körülbelül ötven dresszből áll. Mint mondja, a különleges mezeket kutatja.

Így került hozzá (nagyjából 50 euróért cserébe) 2004 környékén egy Dárdai-mez az 1996–1997-es idényből. Ám a hátán lévő szám sem 18, sem 8 – pedig az egykori kiváló középpályás ezekben szerepelt 373 tétmeccsen a berlini csapatban.

„Egyetlen mérkőzést sem játszottam huszonötösben, de eredetinek tűnik” – idézi a Hertha Dárdai Pált, aki a 2020–2021-es idénytől ismét az utánpótlásban kapott feladatot. A 44 esztendős volt szövetségi kapitány az U16-os gárda vezetőedzője, illetve utánpótlás-koordinátor lesz.



Dirk Johl azt mondta, a közelmúltban négy számjegyű összeget (azaz legalább több százezer forintot) kínált valaki neki a különleges Dárdai-mezért, ám ő sohasem válna meg tőle, mert ez a kedvence. Azt azonban nem tudja, miként kerülhetett a 25-ös egy Dárdai-mezre, hiszen abban az időben a dél-afrikai származású Marc Arnoldé volt ez a szám. A sejtések szerint egy felkészülési találkozóra vagy egy teremtornára készült a szerelés.


 

Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: legyen tiéd Marozsán Fábián dedikált meze!

Tenisz
21 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 13:52

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38
Ezek is érdekelhetik