Köln: nyaktörése után Gulácsiék ellen tért vissza a védő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.02. 10:14
null
Rafael Czichos száz nappal a nyaktörése után visszatért a pályára
Száz nappal nyaktörése után újra pályára lépett hétfőn Rafael Czichos, az 1. FC Köln német labdarúgója.

 

A 30 éves játékos végigjátszotta a Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzig elleni, 4–2-re elvesztett hazai meccset, bár néhány hete erre még nem sok esély mutatkozott.

null

null



A Szaúd-Arábiában született hátvéd február 22-én a Hertha elleni bajnokin, egy fejpárbaj után mozdulatlanul terült el a földön, és állapota láttán néhány csapattársa imádkozni kezdett mellette. Egy bonyolult nyakcsigolya-műtétet követően orvosai közölték vele, hogy óriási szerencséje volt, mert sokan örökre lebénulnak az ilyen esetek következtében.

Mivel hétfőn a védelem első embere, Sebastiaan Bornauw piros lap miatt nem állt rendelkezésre, Markus Gisdol vezetőedző úgy döntött, hogy a tréningeken remek formát mutató Czichost állítja be.

„Le a kalappal Rafael előtt, a négy kapott gól ellenére remekül helytállt. Jó volt újra látni őt a pályán” – mondta a tréner, míg Czichos közölte: „Szomorú vagyok a vereség miatt, ugyanakkor nagyszerű állomás volt ez a karrieremben.”

…pedig a súlyos sérülésének elszenvedésekor kicsi volt rá az esélye, hogy erre ilyen hamar lehetősége lesz (Fotók: AFP)
…pedig a súlyos sérülésének elszenvedésekor kicsi volt rá az esélye, hogy erre ilyen hamar lehetősége lesz (Fotók: AFP)
Legfrissebb hírek

Sorozatban öt sikernél jár a Dortmund; a Leverkusen pontot szerzett Mönchengladbachban

Német labdarúgás
17 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
2026.02.06. 22:38

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
2026.02.06. 13:03

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37
Ezek is érdekelhetik