Man. City: harmadáron kerülhet Németországba a szélső

2020.05.14. 06:56
null
Leroy Sanéról továbbra sem mondanak le Münchenben (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint a Bayern München a napokban egy 35 millió fontos ajánlattal próbálkozott a Manchester Cityben futballozó Leroy Sané játékjogának megvásárlására, ám azt az angolok élből visszautasították. A The Telegraph beszámolója szerint most újabb, 50 millió fontos ajánlat készül – ezen a koronavírus miatt kialakult új piaci helyzetben valóban elgondolkodhat a City. A múlt nyáron még 120-150 millió eurós átigazolási díjról lehetett olvasni...

 

A lap beszámolója szerint a Bayernnél továbbra is úgy számolnak, a 24 évesSané lehet a nyár sztárigazolása. Ám a korábban emlegetett 100 milliós nagyságrendű átigazolási díjat jelenleg a bajorok sem tudják kigazdálkodni – igaz, a jelek szerint nem is kell. A The Telegraph szerint az új, 50 millió fontos, mintegy 56 millió eurónak megfelelő ajánlat már elgondolkodtató lehet a Manchester City számára.

Az összeg alapvetően nem kevés, ám ha hozzátesszük, hogy a múlt nyáron 120, sőt 150 millió eurós átigazolási díjról is lehetett olvasni, a manchesteriek pedig három-négy hasonló kaliberű ajánlatra is nemet mondtak, mielőtt augusztusban már megegyezni látszottak a felek, nem is olyan sok. Konkrétan a tavalyi licitek fele, harmada. Aztán jött a Liverpool elleni angol szuperkupa-mérkőzés…

A nyilatkozatok alapján egyértelmű, a 2019-es Community Shielden összeszedett térdsérülése után bő fél évvel a Man. City tartalékcsapatába már vissza is térő Sané szívesen szerződne haza Németországba (Leroy a Ruhr-vidéki Essenben született, édesapja, a szenegáli válogatott Souleymane még Dakarban) és lenne a bajorok játékosa.

Korábban Sané új menedzsere, Damir Smoljan is árulkodó nyilatkozatot tett az ügyben: „Münchenben látja a lehetőségét annak, hogy a nagy célját, vagyis hogy Bajnokok Ligáját nyerjen, elérje.” Mint emlékezetes, az Európai Labdarúgó-szövetség a pénzügyi fair playre vonatkozó szabályok megszegése miatt a következő két idényre kizárta a Manchester Cityt az európai kupaporondról.

A bajorok elhivatottságát jól mutatja, hogy Sané meggyőzésére a szintén futballista s szintén a nagy rivális Schalkénál nevelkedő testvérét, Sidi Sanét is szerződtették volna mellé az előző nyáron.

Azóta arról is lehetett olvasni, hogy a City elcserélné Leroy Sanét: a Bayerntől a hasonló poszton szereplő Kingsley Comant és némi pénzt kérnének a német játékjogáért.

Legfrissebb hírek

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 14:41

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Apokalipszisről ír az olasz sajtó az Atalanta Bayerntől elszenvedett megsemmisítő veresége után

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 09:33
Ezek is érdekelhetik