Bundesliga: Hansi Flick szerint mindenki a nulláról indul

MTI MTIMTI MTI
2020.05.08. 21:46
null
Hansi Flick szerint mindenki a nulláról indul (Fotó: AFP)
Hansi Flick, a Bayern München vezetőedzője szerint minden csapat nulláról indul majd, amikor a kényszerszünetet követően folytatódik a német labdarúgó-bajnokság.

 

„Ami eddig történt ebben az idényben, már nem számít, nincs jelentősége. Mindenki a nulláról indul” – vélekedett a címvédő és listavezető müncheniek szakvezetője. Hozzátette, rendkívül különlegesek lesznek a zárt kapus mérkőzések, de el kell fogadni a körülményeket.

A Bayern München kilenc fordulóval a vége előtt négy ponttal vezet a Borussia Dortmund előtt. A március közepe óta szünetelő Bundesliga május 16-án folytatódik. Számos kollégájához hasonlóan Hansi Flick is több időt szánt volna a felkészülésre az újrakezdés előtt, hiszen a teljes létszámú csapatedzések csak ezen a héten indultak.

Hangsúlyozta, mindenkinek be kell tartania a hatóságok szigorú higiéniai és biztonsági szabályait, hiszen ezzel igazolhatják a folytatást engedélyező, szerdán megszületett politikai döntés helyességét.

A Werder Bremen vezetőedzője, Florian Kohfeldt elmondta, együttese mostantól nem az edzőpályán, hanem a stadionban gyakorol, hiszen így „mindig ugyanabban a hangulatban edzhetünk, ami a mérkőzések napján fogad minket”. Hasonlóan gondolkodik Hansi Flick, valamint Julian Nagelsmann, a harmadik helyezett RB Leipzig trénere is.

A Bayern csatára, Thomas Müller szerint a szurkolók hiánya nem befolyásolja a játékosok ambícióit a zárt kapus találkozókon.

„Az a csapat lesz előnyben, amely a leggyorsabban és a legjobban elfogadja az új körülményeket” – vélekedett.

Christian Seifert, a Német Labdarúgóliga (DFL) ügyvezető igazgatója elismerte: tudják, hogy a játékosok és az edzők számára is megterhelő lesz két hónap szünet után kilenc fordulót lejátszani másfél hónapon belül. Hozzátette, a futballisták valóban hajlamosabbak lehetnek a sérülésekre, ezért minden klubnak azt tanácsolják, tervezzenek minél bővebb játékoskerettel.

Legfrissebb hírek

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
18 órája

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10
Ezek is érdekelhetik