Bundesliga: a vérig sértett kiscsapat két aranyat vett el a Bayerntől

2020.05.31. 10:43
null
Uli Hoeness hamar megbánhatta pökhendi szavait (Fotó: AFP)
Az 1990-es német világbajnoki győzelem után a Bundesliga első osztályának rajtjánál egy ismeretlen csapat is felsorakozott. Természetesen nem lottósorsolás útján nyerte el a részvétel jogát, hanem a Hertha mögött megszerezte a második helyet a Bundesliga 2-ben, és ez feljutást ért. A csapat történetét az Origo idézte fel.

A Wattenscheid nevű település neve annyira ismeretlen volt sokak számára, hogy a szezon előtti egyeztetésnél a Bayern München akkori sportigazgatója, Uli Hoeness odament a klub képviselőihez, és a következőt kérdezte: „Ne haragudjatok, de titeket hol kell keresni? Merre induljunk majd, ha nálatok játszunk?"

Ezt a kérdést természetesen hazaérve elmondták az elöljárók a játékosoknak, akik nagyon felháborodtak ezen. A Bayern vezetőjének pökhendisége nagyon feltüzelte a játékosokat. Majd megmutatjuk mi nektek, hol is van Wattenscheid! – fogadkoztak a futballisták.

És a lenézett wattenscheidiek fantasztikusan kezdték történelmi szezonjukat. Nyitásként legyőzték a két évvel korábbi bajnokot, a Werder Brement, aztán nyertek a Bayer05 Uerdingen otthonában és döntetlent játszottak a Mönchengladbachhal. Bemutatkoztak a Bundesliga mezőnyének! A „senkikből" óriásölők lettek.

Két játéknappal a zárás előtt érkezett el a nagy pillanat, amire mindenki várt: jött a Bayern München. A müncheniek két ponttal voltak a listavezető Kaiserslautern mögött, vagyis mindenképpen nyerniük kellett…

A teljes történet ide kattintva olvasható el!

Legfrissebb hírek

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
Tegnap, 20:06

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
Tegnap, 14:41

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40
Ezek is érdekelhetik