KoroNapló: Mindenki megszenvedi a helyzetet – Gulácsi Péter

GULÁCSI PÉTER (Lipcse)GULÁCSI PÉTER (Lipcse)
2020.04.04. 08:03
Lélekben már készül a zárt kapus folytatásra a magyar válogatott és a Leipzig labdarúgója, aki három kapuskesztyű felajánlásával segíti a várost.



„A Német Labdarúgó-szövetség legutóbbi döntése értelmében a tervek szerint május másodikán folytatódik a bajnokság, vélhetően zárt kapuk mögött. Mindannyian tudjuk, a meccsek varázsát jelentős részben a tömött széksorok jelentik, ugyanakkor a mostani kritikus helyzetben a futball gazdasági oldala is nagy szerepet játszik.

Ha hónapokat várnánk a folytatásra, a klubok jelentős része roppant nehéz anyagi helyzetbe kerülne, nem véletlen, hogy a négy legnagyobb német egyesület összefogott. Mindenkinek az az érdeke, hogy a következő hónap elején folytatódjon a bajnokság – természetesen a játékosok, a hozzátartozók és a klub alkalmazottainak egészségét az első helyre helyezve.

A televíziós közvetítésekből beérkező összegeknek köszönhetően némiképp stabilizálódna a klubok helyzete, láthatjuk, más országokban is krízis alakult ki az előre betervezett, ám kieső bevételek miatt. Mindenesetre nekünk, labdarúgóknak sem könnyű, sokan karrierünk csúcsán vagyunk, és elképzelhető, hogy éppen most kell majd üres stadionokban játszanunk.

Mindenki megszenvedi a helyzetet, mi is lemondtunk a fizetésünk egy részéről, ám van, akit sokkal érzékenyebben érint a vírus, mint minket – a klub rájuk is gondolt, ezért próbál segíteni a városnak. Az egyesület kezdeményezésére árverésre bocsátottam három pár kapuskesztyűt, a befolyó összegből Lipcsét támogatjuk, mert sok vállalkozás és munkahely veszélybe került a járvány miatt.”

KoroNapló: A kisfiunk körül ugráltunk – Gulácsi Péter
KoroNapló: Gulácsi Péter, a főállású apuka

AKoroNaplóállandó szerzői:Baráth Botond(Egyesült Államok), Galló Vilmos(Svédország), Gulácsi Péter(Németország),Kemény Dénes(Magyarország),Ligetvári Patrik(Spanyolország),Vojvoda Dávid(Olaszország).

A KoroNapló korábbi bejegyzéseit IDE KATTINTVA tekinthetik meg!

Legfrissebb hírek

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Gulácsi bemutatkozott a spanyol élvonalban, de a Villarreal ismét kikapott

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 22:54

„Köszönjük Gulácsi Péternek, hogy nem 7–2 lett a vége” – üzentek a Villarreal szurkolói

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:02

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Kikapott az Alavéstől, továbbra is nyeretlen a Villarreal a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.08.28. 23:32

Gulácsi Péter: Meccsről meccsre dönti el a vezetőedző, hogy kit állít a kapuba

Spanyol labdarúgás
2026.08.28. 18:58

Két büntető, piros lap és bombagól – a Gulácsi nélküli Villarreal ikszelt az Atlético vendégeként

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 21:28