Hertha: Bruno Labbadia az új vezetőedző – hivatalos

R. B.R. B.
2020.04.09. 16:39
null
Bruno Labbadia lett a Hertha vezetőedzője (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli Hertha BSC bejelentette, az 54 esztendős Bruno Labbadia veszi át az együttes irányítását.

 

Mint ismert, Dárdai Pál tavalyi távozása után Ante Covicot novemberben menesztette a fővárosi klub, majd alig néhány hónappal később Jürgen Klinsmann viharos körülmények között hagyta el a berlinieket. Azóta ideiglenesen Alexander Nouri felelt a szakmai munkáért a felnőttcsapatnál.

A korábban a Bayer Leverkusent, a Hamburgot, a Stuttgartot és a Wolfsburgot is irányító Bruno Labbadia húsvét után áll munkába a Herthánál – derült ki a klub csütörtöki közleményéből.

Michael Preetz klubmenedzser elárulta, a nyári szünetben akarták kinevezni az új trénert, ám a koronavírus-járvány miatti kényszerleállás új helyzetet teremtett.

Labbadia szakmai stábjában régi segítője, Erdinc Sözer és Olaf Janssen is helyet kap. Az új vezetőedző érkezése nem változtat Petry Zsolt beosztásán, továbbra is ő készíti fel a Bundesliga-csapat kapusait.

A játékosként többek között a Bayern Münchenben is futballozó szakember korábban a Hamburgnál volt Stieber Zoltán edzője, a Stuttgartnál pedig együtt dolgozott Hajnal Tamással.

A Hertha a német első osztályban a 13. helyen állt, mielőtt a járvány miatt felfüggesztették a küzdelmeket. Egyelőre nem tudni, mikor folytatódik a bajnokság.

Hertha BSC on Twitter

Bruno #Labbadia wird neuer Cheftrainer von Hertha BSC. Alle Informationen zum vorgezogenen Wechsel auf der Trainerbank: https://t.co/cekypBehaV #hahohe



Legfrissebb hírek

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34

A Paderborn nyerte meg az osztályozót, a Wolfsburg 29 év után újra 2. Bundesliga-csapat lesz

Német labdarúgás
2026.05.25. 23:05

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46
Ezek is érdekelhetik