Köln: vasárnapig eldől, Dárdai lesz-e az új edző – sajtóhír

2019.11.15. 10:05
null
Dárdai vasárnap dönthet (Fotó: AFP)
Vasárnapig eldől, Dárdai Pál lsz-e a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő 1. FC Köln vezetőedzője – írja mai cikkében a német Bild. 

Mint beszámoltunk róla, múlt pénteki veresége után az 1. FC Köln menesztette Achim Beierlorzert. A kölniek fő jelöltje a kispadra a Hertha BSC korábbi magyar trénere, Dárdai Pál.

A héten a kölniek két vezetője, Alexander Wehrle vezérigazgató és Frank Aehlig sportigazgató hosszasan egyeztetett a magyar szakemberrel, ám egyelőre nem született meg a döntés, és úgy néz ki, csak vasárnap kerülhet pont a történet végére.

Ennek egyik oka lehet, hogy a 43 éves magyar szakember Budapestre repül, hiszen korábbi 61-szeres válogatott játékosként, illetve volt szövetségi kapitányként meghívást kapott a Puskás Aréna pénteki avatójára, az Uruguay elleni mérkőzésre.

Frank Aehlig sportigazgató elmondta, hétfőig már kész megoldást szeretne az edzőkérdéssel kapcsolatban. A német Sport1 szerdai információja szerint közel áll Dárdai és a kölni klub között a megegyezés, ám ha mégsem sikerül a magyar szakembert szerződtetni, akkor a Hamburg korábbi trénere, Markus Gisdol a kölniek másik jelöltje, míg a Bild megemlíti a korábban a Stuttgartot irányító Markus Weinzierlt is.

Dárdai korábbi kollégája, Petry Zsolt a Bors megkeresésére elmondta, hogy nem beszéltek a kölni tárgyalásokról, viszont a berlini munkatársai azt állítják, ő a legesélyesebb a posztra.

„Észrevettem rajta, már szívesen bekapcsolódna a napi munkába, hiszen nem egy otthonülő típus. Mivel Dárdainak még egy évig élő szerződése van a Herthával, a két klubnak egymással is meg kell egyeznie a lelépési összegről, de ez aligha lehet akadálya az újbóli munkába állásának” – nyilatkozta a berlini kapusedző.

 

Legfrissebb hírek

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
2026.04.27. 19:03

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
2026.04.26. 19:26

Háromgólos hátrányból állt talpra, győzelemmel hangolt a PSG elleni BL-elődöntőre a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.25. 17:29

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom

Légiósok
2026.04.25. 09:30

A lipcseiek nyerték a magyaros rangadót

Német labdarúgás
2026.04.24. 22:28

Cserekapusként számítanak Gulácsi Péterre Lipcsében

Légiósok
2026.04.24. 10:00

Edzőváltás az NB III-as DEAC-nál, felmentették Urbin Pétert

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 08:25

Edzőváltás történt az NB III-as Dunaújváros FC-nél

Labdarúgó NB II
2026.04.23. 06:45
Ezek is érdekelhetik