Köln: közel a megállapodás, Dárdai hamarosan aláírhat – sajtóhír

H. T./P. T.H. T./P. T.
2019.11.13. 18:21
null
Dárdai Pál hamarosan aláírhat Kölnben (Fotó: AFP)
A német Sport1 információi szerint közel a megállapodás Dárdai Pál és a Bundesligában szereplő Köln labdarúgócsapata között.

 

Mint arról beszámoltunk, múlt pénteki veresége után a Köln menesztette Achim Beierlorzert.

Dárdai Pál neve már áprilisban felvetődött a klubnál, ám a magyar szakember akkor nemet mondott. Néhány nappal ezelőtt a német sajtó szintén arról cikkezett, hogy ezúttal is nemmel felelt a korábban a Herthát irányító tréner.

Korábban megkerestük Dárdai Pált, aki azonban egyelőre nem kívánt arról nyilatkozni, hogy elvállalná-e a „kecskések” irányítását.

A Sport1 most arról ír, hogy két személyi változás van készülőben a kölniek háza táján, Horst Heldt a klubvezetésben kap szerepet, a vezetőedző pedig Dárdai Pál lesz!

A lap információi szerint közel jár egymáshoz a felek álláspontja, és hamarosan megköttethet a hivatalos megállapodás, ám a Kölnnek van még egy jelöltje: Markus Gisdol.

A Nemzeti Sport értesülése szerint az 1948-ban alapított klub vezetői a két szakember egyikét látnák legszívesebben a kispadon, de a képzeletbeli versenyt hajszállal a magyar tréner vezeti. A német sajtóban számos vélt vagy valós információ látott napvilágot az elmúlt napokban.

A Bildhez hasonlóan lapunk is így tudja, hogy a kölni elöljárók a hét elején elrepültek Berlinbe tárgyalni – ez idáig stimmel. Az már kevésbé, hogy valaki állította, Dárdai Pál ezekben a napokban Párizsban tartózkodik, megint más Mainzban vélte felbukkanni (csak zárójelben: a Szalai Ádámot alkalmazó csapat is új edző után kutat, de kizárható, hogy a magyar támadónak magyar edzője lesz).

Ezzel szemben a 43 esztendős szakvezető Berlinben van, igaz, repülni készül – Budapestre. Korábbi 61-szeres válogatott játékosként, illetve volt szövetségi kapitányként meghívást kapott a Puskás Aréna pénteki avatójára, az Uruguay elleni mérkőzésre.

Úgy tudjuk, a vezetőktől kezdve a játékosokon át a fanatikus szurkolókig mindenki örömmel fogadná a magyar edzőt Kölnben, mindamellett erre szerda késő este sem volt érdemes mérget venni. Már csak azért sem, mert a szakember korábban sem titkolta: ha egyezségre is jut valakivel, a végső szót nem ő, hanem a család mondja ki, márpedig számára a család szava szent.

Hogy Dárdai Pál, netán Markus Gisdol, esetleg egy nevető harmadik lesz végül a piros-fehérek trénere, napokon belül el kell dőlnie, az elöljárók tudniillik legkésőbb a hétfői gyakorlás előtt szeretnék bemutatni az új szakvezetőt. Bár Dárdai Pál aligha szorul bemutatásra Németországban...

A Köln 11 forduló után csupán hét ponttal a 17. helyen található a bajnokságban.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Mönchengladbach 11 8 1 2 24–11 +13 25
2. RB Leipzig 11 6 3 2 29–12 +17 21
3. Bayern München 11 6 3 2 29–16 +13 21
4. Freiburg 11 6 3 2 20–12 +8 21
5. Hoffenheim 11 6 2 3 16–14 +2 20
6. Borussia Dortmund 11 5 4 2 23–15 +8 19
7. Schalke 11 5 4 2 20–14 +6 19
8. Bayer Leverkusen 11 5 3 3 17–15 +2 18
9. Eintracht Frankfurt 11 5 2 4 21–16 +5 17
10. Wolfsburg 11 4 5 2 11–10 +1 17
11. Union Berlin 11 4 1 6 13–17 –4 13
12. Hertha 11 3 2 6 17–21 –4 11
13. Fortuna Düsseldorf 11 3 2 6 15–19 –4 11
14. Werder Bremen 11 2 5 4 18–24 –6 11
15. Augsburg 11 2 4 5 13–24 –11 10
16. Mainz 11 3 8 12–30 –18 9
17. 1. FC Köln 11 2 1 8 10–23 –13 7
18. Paderborn 11 1 1 9 11–26 –15 4

 

Legfrissebb hírek

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
11 órája

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Schäfer András újra Münchenben

Német labdarúgás
2026.09.18. 09:38

Óriási nyílt edzés készül Hamburgban: letelik a védő súlyos, négyéves eltiltása

Német labdarúgás
2026.09.15. 09:56