Bundesliga: Szalai mezében készült beállni, lefülelték – fotó

2019.11.25. 10:34
null
A majdnem-csere négy pillanata (Forrás: Football 24/7 Twitter)
Szalai Ádám a kispadon ült csapata, a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) élvonalában szereplő Mainz vasárnapi bajnoki mérkőzésén, de a meze majdnem „pályára lépett” – az utolsó pillanatban figyeltek fel a malőrre.

 

A Mainz már 3–0-ra vezetett a Hoffenheim otthonában, amikor a vendégcsapat fiatal nigériai támadója, Taiwo Awoniyi játékra jelentkezett az oldalvonalnál – Szalai Ádám 28-as számú mezében.

A „mellé nyúlást” természetesen észrevették, Awoniyinek mezt kellett cserélnie, és csak utána, a sajátjában, a 22-esben állhatott be.

Mint beszámoltunk róla, a Mainz 5–1-re győzött a Hoffenheim vendégeként, és a vesztes csapat szurkolói hatalmas nézőtéri felirattal kedveskedtek korábbi csatáruknak, a nyár óta ismét a Mainzhoz tartozó Szalainak.

Nem egyedi a mainzi eset, a november elején lejátszott Eb-selejtezők során a belga válogatott védő, Dedryck Boyata a második félidőre saját meze helyett Michy Batshuayiéban futott ki, és játszott jó tíz percet.

Az esetet követően az UEFA jelezte, vizsgálatot indít az ügy miatt, a belgák így büntetésre számíthatnak.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16