Bundesliga: Bénes Lászlót kölcsönadta a Gladbach – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 16:01
null
Bénes a bemutatásakor (Fotó:holstein-kiel.de)
A német másodosztályú Holstein Kiel az idény végéig kölcsönvette az első osztályú Borussia Mönchengladbach fiatal labdarúgóját, Bénes Lászlót – jelentette be a klub a hivatalos honlapján. 

 

A szlovák válogatott középpályás az utóbbi másfél évben nem igazán kapott sok lehetőséget a Gladbachnál, csupán két bajnokin léphetett pályára ebben a periódusban. A 21 éves játékos 2016 nyara óta szerepel a német élvonalbeli együttesnél, a szerződése 2021 júliusáig szól.

„Nagyon várom már, hogy elkezdődjön ez az új kaland. Motivált vagyok és megpróbálom kivenni a részemet a célok eléréséből. Minél gyorsabban szeretnék itt beilleszkedni” – mondta Bénes László a megállapodás aláírása után.

„László fiatal, rugalmas futballista, akit a középpályán bárhol be lehet vetni. A mostani helyzetünkön tökéletesen tud segíteni” – nyilatkoztaFabian Wohlgemuth, aHolstein Kiel vezérigazgatója Bénes bemutatásakor.

A Holstein Kiel 18 forduló után az 5. helyen áll a német másodosztályban.


Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18
Ezek is érdekelhetik