Bayern: a Barca is figyelte, ingyen a bajoroké lesz?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.10. 21:41
null
Leon Goretzka (8) a Bayernben folytatja, de vajon követi-e Max Meyer (7)? (Fotó: AFP)
A Mundo Deportivo értesülései szerint Max Meyer követheti Leon Goretzkát, és a nyáron a Schalkétól a Bayern Münchenhez szerződhet.

Mint ismert, a Bayern hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy megegyezett Leon Goretzkával, aki a nyáron ingyen érkezik a gelsenkircheni csapattól.

A Schalke másik fiatal tehetségének, a szintén középpályás Max Meyernek is lejár a szerződése, s a hírek szerint már meg is állapodott a müncheniekkel.

Meyer érkezésével több kérdés is felvetődne a bajorok háza táján, hiszen azon a poszton játszik Javi Martínez, Corentin Tolisso, Sebastian Rudy, Thiago és Arturo Vidal is – majd nyártól Goretzka.

Vidal távozásáról már korábban pletykáltak, de a 22 éves Schalke-játékos érkezésével további távozók is lehetnek.

Meyer – akit korábban az FC Barcelona is figyelt – alapember jelenlegi csapatában, ebben a szezonban 19 Bundesliga-meccsen lépett pályára. Többnyire védekező középpályásként játszik, de középen is számít rá Domenico Tedesco vezetőedző.

A szombati Bayern–Schalke bajnoki meccsen Meyer kezdőként lépett pályára, az 59. percben cserélték le.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
20 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik