Mainz: hét éve még Szalaiékról szólt a Bundesliga

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.30. 12:48
null
A nagy mainzi trió (Fotó: Dfb.de)
Bő hét éve, 2010 októberében a Mainz számított a Bundesliga meglepetéscsapatának, sorozatban nyolc győzelmet aratva a bajnokság első helyén állt. Thomas Tuchel edző irányításával egy nagyszerű keret formálódott, amelyben (a Bruchweg nevű stadion után) csak Bruchweg Boysnak hívták a három meghatározó labdarúgót.

Három fiatal extra gólörömöt talált ki magának: zenekart imitálva André Schürrle léggitározott, Szalai Ádám kezelte az ütősöket, míg Lewis Holtby énekesként tündökölt. Eltelt bő hét esztendő, és a három játékos visszaszürkült a mezőnybe, legalábbis ez derül ki a Welt írásából.

A Tottenhamet és a Fulhamet is megjáró Holtby jelenleg a kiesés elkerüléséért küzdő Hamburg játékosa, a szezon során eddig mindössze nyolc bajnokin játszott, összesen 503 percet töltött a pályán, és csak ötször volt tagja a kezdő tizenegynek. A szombati, Leipzig elleni mérkőzésen a keretbe sem került be.

André Schürrle a mainzi évek után futballozott a Leverkusenben, a Chelsea-ben és a Wolfsburgban, manapság a Borussia Dortmundban teszi. A 2017–2018-as szezonban eddig hat mérkőzésen 338 percet kapott (kétszer kezdőként), a hétvégi, Freiburg elleni meccset a kispadról nézte végig.

A világbajnok labdarúgót 2021-ig köti szerződést a BVB-hez, a heti 160 ezer eurós fizetése azonban túl magas ahhoz, hogy kispadozzon. A lap szerint a West Bromwich Albion szívesen kölcsönvenné.

Szalai Ádám a szezonban 7 mérkőzésen 280 percet töltött a pályán (Fotó: AFP)
Szalai Ádám a szezonban 7 mérkőzésen 280 percet töltött a pályán (Fotó: AFP)

Szalai Ádám sem járt jobban, ő a Bayern München elleni 2–5-öt nézte a kispadról. A szezonban eddig 7 találkozón 280 percet futballozott, ő is mindössze kétszer kapott lehetőséget a kezdőcsapatban.

A Welt ugyanakkor megemlíti, hogy legalább a magánéletében akadnak sikerek, a pletykák szerint ugyanis meghódította a 25 éves német Playboy-modell, Angelina Heger szívét.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Felkészülés: ismét kikapott a Dortmund; tizenegyesekkel nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.07.29. 15:12

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna idén is elődöntős

Tenisz
2026.07.24. 14:20

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 13:51

Udvardy Panna a nyolcaddöntőben búcsúzott Hamburgban

Tenisz
2026.07.23. 17:19